Kellene nekik Ronaldo

2008.09.17. 14:07
Címkék

próbál meg jó eredményt elérni, hogy kipréseli a levegőt az MU labdafelhozóiból. Nem így történt legutóbbi találkozásukkor sem 2005 őszén; ráadásul az a 0–0 (és az a csoportkör) rendkívül kellemetlen emlék az angolok számára, hiszen az utolsó helyen végezve még az UEFA-kupabeli vigaszágra sem sikerült átkapaszkodniuk.

A manchesteri sorok közül ezúttal a támadónak kell „megoldania” a meccset – a kérdés csak az, Sir Alex hányat küld pályára csatárai közül, no és hol jelöli ki a helyüket. A Liverpool ellen a Berbatov, Carlos Tévez, Wayne Rooney trió mindhárom tagja kezdett, de például utóbbi látványosan szenvedett jobb oldali futóban. Szóval Sir Alexen a világ szeme.

Az biztos, hogy a középpályát át kell alakítania, hiszen Michael Carrick lábában vasárnap eltört egy csont; s a válogatott játékos gyógyulása hathetes pihenőt igényel.

Kihívásban tehát, hogy visszatérjünk a kezdő motívumhoz, már szerda este is jócskán lesz része a Unitednek. De ez egyetlen játékosát sem éri váratlanul.

Ahogyan Gary Neville, a veterán jobbhátvéd fogalmazott: a futball nem hegymászás. Ennek a próbatételnek éppen az a lényege, hogy miután az ember felhágott a csúcsra, vesz egy nagy lélegzetet, lenéz – majd megpróbál fent maradni.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; Győri ETO KC-meccs a női kézi BL-ben

Minden más foci
2 órája

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
2 órája

Szalai József ragyogóan kezdte az NB I-es bajnokságot; Bajzát Péter koncertfilmben szerepel

E-újság
2 órája

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
2 órája

Helycsere a Serie A tabellájának végén, a Venezia az utolsó helyre taszította az Udinesét

Olasz labdarúgás
3 órája

Pontrúgásokkal verte a Strasbourgot a Toulouse a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
3 órája

A Hamburg két góllal győzte le a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
3 órája

Jégkorong: két magyar győzelem, négy vereség

Utánpótlássport
3 órája