Győzni, nem számolni kell

2008.09.17. 14:07
Címkék
Már csak egy meccset játszik a férfiválogatott az Eb-selejtező csoporttalálkozóinak első körében, ám a sors úgy hozta, hogy ez lesz a legfontosabb. A szombaton a finnek vendégeként játszó együttesnek nyernie kell, különben csak az A-divízióban maradásért küzdhet.

A helyzet korántsem bonyolult, sőt látszólag pofonegyszerű. A hét meccséből ötöt elveszítő gárda – a két siker az olaszok és a bolgárok ellen született hazai pályán – sorsa tulajdonképpen a saját kezében van. A képlet egyszerű: Mészáros Lajos szakmai igazgató együttesének bármilyen arányban le kell győznie Finnországot szombaton Vantaában, s utána kezdődhet a számolgatás. A 2009-es lengyelországi Európa-bajnokságra a házigazdán kívül az orosz, a spanyol, a litván, a görög, a német, a horvát és a szlovén válogatott már kijutott, melléjük csatlakozik a selejtező végén a négy csoportelső és a három legjobb második helyezett. A kvalifikációban részt vevő 17 csapatból hét továbbjut, a maradék tíz csapat eredményeit rangsorolják, s az első hat pótselejtezőt vív a kontinenstorna maradék egyetlen pozíciójáért, míg a négy legroszszabb teljesítményindexű válogatott körmérkőzést játszik a bentmaradásért, amelyet az első kettő elér, a harmadik és negyedik pedig lecsúszik a B-divízióba. Azaz Németh Istvánéknak nyerniük kell, mert a többi csoport jelenlegi állása alapján három győzelemmel és öt vereséggel valószínűleg elkerülnék az utolsó négy helyet. A válogatott szövetségi edzőjével, Monok Tiborral szóban „lejátszottuk” a hátralévő találkozókat, s ha bejön a papírforma, jók a kilátások.

„A B-csoportban józan emberi számítás szerint Portugália és Észtország sem tud már három győzelmet szerezni, vagyis ha kettő néggyel végeznek, mögöttünk vannak, már persze ha mi nyerünk – kezdte a latolgatást Monok. – A C jelű négyesben a papírforma szerint az ukránoknak és a belgáknak is csoda kellene, hogy három nyert meccsig jussanak, a D-csoport megtippelhetetlen és kiegyenlített. Ha az erőviszonyoknak megfelelően alakulnak az eredmények, négy rosszabb együttes is lesz a magyarnál.”

Ha még azt is hozzáveszzük, hogy a mi csoportunkban a finnek szerdán kikapnak Belgrádban a szerbektől, erre nagy a sansz, és a magyar válogatott győz Vantaában, akkor eleve lesz egy gyengébb teljesítményindexű gárda Mészáros Lajosénál. Ehhez azonban egyvalami elengedhetetlen: a szombati győzelem.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: Svájc–Magyarország a hoki-vb-n, FTC–Honvéd döntő a vízilabda ob I-ben

Minden más foci
8 perce

Osztályzataink alapján az idény legjobbja: Szappanos Péter; Warren Zaire-Emery: Motiváltan futballozunk Budapesten!

E-újság
57 perce

Russell megállította Antonellit Montrealban – a Mercedesé az első sor a sprintidőmérőn

F1
1 órája

Negyeddöntőben a finnek, továbbra is pont nélkül a brit válogatott a jégkorong-vb-n

Jégkorong
1 órája

Planéta Szimonetta két gólt lőtt pályafutása utolsó meccsén

Kézilabda
1 órája

Egy csapat van csak nyugaton – Mohay Gábor publicisztikája

Labdarúgó NB I
1 órája

Az Olympiakosz kiejtette a címvédőt a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
1 órája

Története során először Francia Kupa-győztes a Lens

Francia labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik