Rossz kezdés után jó rajt

2008.09.16. 00:46
Címkék
Az első selejtezők után két hónappal kedden este nyolc csoportmérkőzéssel kezdetét veszi a Bajnokok Ligája 2008–2009-es évadja. A játéknap meccsei között nincs igazi rangadó, először lép viszont pályára az elitligában CFR Cluj és az Anorthoszisz. A legnagyobb érdeklődés mégis a Barcelona szereplését kíséri: a lisszaboni Sporting ellen pályára lépő katalánoknak rossz idénykezdésük miatt nemcsak győzelemmel, tetszetős játékkal is kárpótolniuk kell híveiket a BL nyitányán.

Josep Guardiola kinevezésekor néhányan ugyan aggódtak a fiatal tréner tapasztalatlansága miatt, ám a Barcelona-szurkolók többsége elégedetten vette tudomásul az oly népszerű Pep felkérését. A bizakodás érthető: Guardiola több mint egy évtizedig erősítette a katalánokat, és csapatkapitányként főszerepet játszott a Dream Teamnek becézett együttes tündöklésében, többek között a csapat első BEK/BL-trófeájának elhódításában (1992).

A Camp Nouban ráadásul karakán döntéssel kezdte a munkát. Ha nem is sikerült mindenkinek kedvére tennie Ronaldinho, Deco és Samuel Eto’o elküldésével, a határozott fellépés jelezte, új szelek fújnak Katalónia fővárosában. Az erősítés – például Daniel Alves, Alekszandr Hleb, Seydou Keita vagy Gerard Piqué megszerzése, illetve Eto’o meghiúsult távozása – ráadásul arra engedett következtetni, az új idény több sikert ígér, mint az előd, Frank Rijkaard utolsó két barcelonai évadja.

Ám hiába a megelőlegezett bizalom, a szezonkezdés bizony elmaradt a várakozásoktól. Pontosabban az első hazai tétmeccs, a Wisla Kraków elleni 4–0-s győzelem csak tovább növelte a lelkesedést, hogy aztán az idegenbeli 0–1-re mindenki csak legyintsen, mondván: ez még belefért. A bajnoki >>>

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; Győri ETO KC-meccs a női kézi BL-ben

Minden más foci
3 órája

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
3 órája

Szalai József ragyogóan kezdte az NB I-es bajnokságot; Bajzát Péter koncertfilmben szerepel

E-újság
3 órája

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
3 órája

Helycsere a Serie A tabellájának végén, a Venezia az utolsó helyre taszította az Udinesét

Olasz labdarúgás
4 órája

Pontrúgásokkal verte a Strasbourgot a Toulouse a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
4 órája

A Hamburg két góllal győzte le a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
4 órája

Jégkorong: két magyar győzelem, négy vereség

Utánpótlássport
5 órája