Magyarverő hongkongi

MIHÁLYI ANDRÁS jelenti PekingbőlMIHÁLYI ANDRÁS jelenti Pekingből
2008.09.16. 00:46
Címkék
Egyetlen találaton múlt Krajnyák Zsuzsanna harmadik harmadik helye párbajtőrben, de jó hír, hogy kerekes székes vívásban versenyképesek vagyunk. És még van két napunk.

Miközben odakint a Madárfé szek mellett folyamatosan hömpölygött a tömeg – olyasmi ez most a kínaiaknak, mint nekünk a Váci utca, ha valaki sétálni akarja vinni a családját, erre a környékre hozza, mert itt számíthat a legtöbb látványosságra, és nem is kell csalódnia –, a magyarok figyelme a korábban a bocsa versenyeinek is otthont adó vívócsarnokra összpontosult. Egyébként nincs messze ez sem a nagy Nemzeti Stadiontól, ahol nekünk sajnos csak a megnyitóés a záróünnepségen volt, illetve lesz jelenésünk, mert mi egyáltalán nem vagyunk érdekelve az ott zajló atlétikai küzdelmekben. Nagy kár, ugyanis ott rendezik a legtöbb versenyszámot, százhatvanat, tehát ott talál gazdára a legtöbb érem…

De kiosztanak azért vívásban is harmincat, amelyek közül többre is joggal tarthattak igényt a mieink világranglistás helyezéseik alapján. Vasárnap Szekeres Pál bronza ráadásul nyitánynak sem volt rossz, s hétfőn hárman próbáltak meg a nyomdokaiba lépni. A legtöbb bizodalmunkat a már emlegetett rangsorban a verseny előtt a második helyen tanyázó Krajnyák Zsuzsannába vetettük, már csak azért is, mert az ezen a napon lebonyolított női A-kategóriás párbajtőrben az ezt megelőző két paralimpián egyaránt harmadik volt. Aztán helyi idő szerint kora délután a csoportjában is – no ez már korántsem volt jó hír, bár Juhász Veronika remeklése egy pásttal odébb éltette a reményt.

Az egyenes kieséses szakaszban azonban fordult a kocka: utóbbi rögtön az első körben, a negyeddöntőben kiesett egy hongkongival, bizonyos Fan Puj-sannal szemben, aki nem ekkor tett utoljára keresztbe a mieinknek. Krajnyák ezalatt elsöpörte útjából ukrán ellenfelét (15:5), akitől pedig kikapott a csoportkörben, így már a legjobb négy között járt – egyetlen európaiként, egy kínai és két hongkongi mellett. Naná, hogy a kínai nyert! Aki az elődöntőben sajnos a mi lányunkon lépett át viszonylag magabiztosan, és itt került a látókörünkbe újra a már említett Fan Puj-san, aki megint borsot tört az orrunk alá, mert megakadályozta Krajnyákot abban, hogy harmadszor is harmadik legyen.

Pedig az idén 30. születésnapját ünneplő kerekes székes vívót nagyon is motiválta az újabb bronzérem lehetősége, néha majd kiugrott a székéből, találatait pedig óriási örömkiáltásokkal kísérte – csakhogy eleinte ritkán talált. Aztán magára talált, és 1:8-ról egyenlített a hajrában, de a legvégén egyetlen ponttal a hongkongi tartott előbbre.

Krajnyák amúgy épp az ázsiaiak hegemóniáját szerette volna megtörni itt, Ázsiában.

Eredmények a 20. oldalon

Legfrissebb hírek

A Honvéd szerződést bontott Feczkó Tamással – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 perce

Lukas Podolski befejezi labdarúgó-pályafutását – hivatalos

Minden más foci
4 perce

Hamarosan itt az idő, hangolódjunk a Kinizsi Százasra!

Csupasport
5 perce

Bahrein helyett Kazahsztánban rendezik meg az idei birkózó-vb-t

Birkózás
36 perce

Serie A: az Interé a legjobb játékos és az év edzője is

Olasz labdarúgás
37 perce

Telegdi Attila a korcsolyaszövetség új elnöke

Téli sportok
40 perce

Nem nyert a Nafta, osztályozót játszik a feljutásért

Minden más foci
44 perce

Gyász: elhunyt Bretz Gyula, a Magyar Öttusaszövetség egykori elnöke

Egyéb egyéni
55 perce
Ezek is érdekelhetik