Helyén kezelik a sikert

R. B. B.R. B. B.
2008.09.16. 00:46
Címkék

A mostani szezontól T-Mo bile-Honvéd néven szereplő Kőér utcai együttes nyerte meg a múlt hét végi, lassan hagyományossá váló szegedi pólótornát, amelyről a négy magyar élcsapat közül csak az Eger hiányzott. A Kovács Istvánt váltó Vad Lajos vezetésével szereplő Honvéd legyőzte a Vasast, a Szegedet, az orosz Dinamo Moszkvát, s csak a romániai Nagyváradtól kapott ki.

„Helyén kell kezelni a tornagyőzelmet – jelezte az új edző, Vad Lajos. Örülnek az elsőségnek, de nem értékelik túl a sikert. – Mindegyik csapat tartalékos volt, a győzelem azért igazán fontos, mert új kerettel, új edzővel szerepelt a Honvéd, és biztató, hogy a fiúk morálisan és fizikailag is rendben voltak a négy mérkőzés alatt.”

A szakembertől megtudtuk, a felkészülés nagyobb részén már túljutottak, most következnek azonban az igazán fontos események. Keddtől már majdnem teljes lesz a csapat, mivel a pihenőt kapó olimpiai bajnokok, a center Molnár Tamás és a kapus Gergely István is bekapcsolódik a közös munkába.

„Most következik majd a finomítás, keddtől kezdjük az összeszoktatást – mondta Vad Lajos. – A hétköznapokban már megvagyunk ezzel, remélhetőleg a játékban is fokozatosan haladunk előre.”

Az összesen öt olimpiai aranyat összegyűjtő duónak sok ideje nem lesz a visszarázódásra, mivel szombaton és vasárnap az FTC, az OSC és az Ybl társaságában a Magyar Kupában a legjobb nyolc közé jutásért küzdenek. Igaz, ebből a kvartettből a Honvédnak kötelező megszereznie a továbbjutást érő első két hely valamelyikét, így az MKmeccsek is a felkészülést szolgálják. A kupában szeptember utolsó hétvégéjén már a negyeddöntők következnek, október 3. és 5. között pedig az Euroliga első selejtezőkörében méretik meg az újjáalakult Honvéd.

Molnár és Gergely csatlakozásával már majdnem teljes a kerete a nyáron hét játékostól búcsúzó és ugyanennyit igazoló együttesnek. Keddtől már csak Gergely István öccse, Mihály nem áll Vad Lajos rendelkezésére. A szlovák válogatott pólósnak másfél hete műtötték meg a vállát, és várhatóan jó egy hónap múlva lesz bevethető állapotban.

Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
5 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
5 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
5 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
5 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
6 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
6 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
6 órája