Ezúttal még megúszta

SZ. E. M.SZ. E. M.
2008.09.16. 00:46
Címkék

A Milan hiába kezdte a Bologna és a Genoa elleni két vereséggel a szezont, Adriano Galliani, az együttes alelnöke ragaszkodott hozzá: nem fordult meg a fejében, hogy leváltja posztjáról Carlo Ancelotti vezetőedzőt. Ennek ellenére a 49 éves szakember a délelőtti edzés után megbeszélést tartott a vezetőséggel, így rögtön megindultak a távozásáról szóló spekulációk. Ancelotti lehetséges utódaként Roberto Donadoni és Frank Rijkaard neve vetődött fel, de Galliani sohasem titkolta, hogy egyszer Marco van Bastent is szívesen látná a piros-feketék kispadján.

Ancelottin és Gallianin kívül még négyen vettek részt a tárgyaláson, Leonardo, aki a csapat és a vezetőség között szokott közvetíteni, Ariedo Braida sportigazgató, Daniele Tognaccini erőnléti edző és Jean Pierre Meersseman, a Milan orvosi stábjának vezetője. A találkozót követően pont került a találgatások végére, mivel úgy döntöttek, hogy a tréner folytathatja munkáját. „Mindössze arról beszéltünk, hogy a csapat nehéz időszakot él át – nyilatkozta a valószínűleg megkönnyebbült Ancelotti. – Az volt a cél, hogy megtaláljuk a legjobb megoldást, és ez sikerült is.”

Andrij Sevcsenko, aki a nyáron tért vissza a Chelsea-től, a vasárnapi meccs után elismerte, jelenleg nagy nyomás nehezedik rájuk, de a Genoa ellen rosszul teljesítő ukrán támadó nem talált magyarázatot a gyenge formára. „A vereség nagy terhet tesz a játékosokra – kezdte az aranylabdás csatár. – De most össze kell tartanunk, és legközelebb győznünk kell, hogy formába lendüljünk. Rossz időket élünk, de nem tudom megmondani, mi hiányzik a csapat játékából. A lefújás után Ancelotti odajött hozzánk, és azt mondta, lényeg, hogy maradjunk egységesek, és nyerjünk minél előbb. Ő az edző, ő hozza a döntéseket, és ha legközelebb is játszom, minden tőlem telhetőt megteszek, ahogyan mindig is szoktam. ”

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; Győri ETO KC-meccs a női kézi BL-ben

Minden más foci
3 órája

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
3 órája

Szalai József ragyogóan kezdte az NB I-es bajnokságot; Bajzát Péter koncertfilmben szerepel

E-újság
3 órája

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
3 órája

Helycsere a Serie A tabellájának végén, a Venezia az utolsó helyre taszította az Udinesét

Olasz labdarúgás
4 órája

Pontrúgásokkal verte a Strasbourgot a Toulouse a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
4 órája

A Hamburg két góllal győzte le a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
4 órája

Jégkorong: két magyar győzelem, négy vereség

Utánpótlássport
5 órája