Szorosabbá vált

Tóth anita jelenti PortimaóbólTóth anita jelenti Portimaóból
Vágólapra másolva!
2008.09.14. 01:09
Címkék
A Dakar-széria portugál viadalának utolsó előtti szakaszán Stéphane Peterhansel győzött, a motorosoknál továbbra is Ruben Faria vezet.

A legnehezebb nap volt – a legtöbben így gondolták. A Dakarszéria portugál viadalának utolsó előtti szakaszán jó néhány autós párosnak meggyűlt a baja az elemekkel. Az volt a ritka, ha valaki karcmentes autóval teljesítette a 159 kilométeres szelektív szakaszt. De éppen a roppant nehéz pálya rázta újra össze a mezőnyt, s lett ismét nyílt a küzdelem. Legalábbis az autósoknál.

Carlos Sainzra ezen a napon a takarító szerepe jutott: a kétszeres ralivilágbajnok elsőként rajtolt, vagyis ő tisztította az utat a többiek, így legfőbb ellenfele, Stéphane Peterhansel előtt. A kilencszeres Dakargyőztes francia ötödik volt pénteken, s egy nappal később éppen ez volt a szerencséje. Rajtpozíciójából adódóan viszonylag tiszta utakon autózott (ennek is köszönhető, hogy nyert, és fél percre csökkentette a hátrányát a spanyol Matadorral szemben), bár így is volt egy kis kalandja. Az autója hátuljával megütött egy fatönköt, a Pajero két kerékre állt, és csak az mentette meg a borulástól, hogy egy fa került az útjába. A szélvédő betört a navigátor előtt, de a gép nem állt fejre – valaki vigyázott rájuk fentről…

Mint ahogy vigyázott Liszi Lászlóra és Rack Györgyre is egyszer-kétszer, amikor leugrattak az útról, aztán valahogy visszaügyeskedték magukat.

„Nekimentünk egy villanypásztornak – szerencsére tehén nem volt mögötte –, de ahogy elnéztem, nem mi voltunk az elsők – tréfálkozott Liszi, miközben szakadt róla a víz, mivel a kocsiban a hőmérséklet megközelítette az 50 fokot. – Jó darabon húztuk magunk után a kerítést, s izgultam, hogy defektet kapunk, de végül megúsztuk. Az üzemanyaggal jól takarékoskodtunk, az utolsó cseppekkel értünk el a célig.”

Lisziék a helyezéssel sem lehetnek elégedetlenek (ráadásul azon kevesek közé tartoznak, akiknek nem sérült az autójuk), hiszen a 15. pozícióban zárták a napot, s az összetettben is javítottak hat helyet, ott is a 15. helyen állnak.

A motorosoknál továbbra is a hazai pályákon száguldó portugál Ruben Faria vezet – s újabb szakaszgyőzelemmel erősítette meg helyét, bár a szombatinak fölöttébb idegesen vágott neki. Nem csoda, ez volt az utolsó hosszú szakasz – vasárnap már csak egy 68 kilométeres szelektív vár a mezőnyre.

Legfrissebb hírek

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
51 perce

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
3 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
3 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
4 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
4 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
4 órája
Ezek is érdekelhetik