Pars ismét második

2008.09.14. 23:10
Címkék
Pars Krisztián izgalmas küzdelemben maradt alul a kalapácsvetők versenyében a stuttgarti Világdöntőn. Akárcsak Pekingben, a győzelmet a szlovén Primoz Kozmus szerezte meg, ám ezúttal mindketten 80 méter alatt maradtak.

Szerényebb eredmények szü lettek kalapácsvetésben a stuttgarti Világdöntőn. Ennek csak az egyik oka, hogy az idény végén már fáradtak a versenyzők, valószínűbb, hogy a hűvös idő miatt teljesítettek rosszabbul a résztvevők. Az első sorozat után Pars 77.77 méterrel az élen állt, a második sorozatban azonban Kozmus 78.46 méterrel túldobta. A szombathelyi atléta rögvest válaszolt, 79 méterrel ismét az első helyre került. A harmadik sorozatban a szlovén dobó 79.29 méterrel átvette a vezetést, Pars ezúttal hibázott, s piros zászlót kapott. A negyedik, egyben utolsó kísérlete után ismét reménykedhetett, hiszen 79.37 méterig repítette a szert, Kozmus azonban utolsó dobóként 79.99 méterrel megszerezte a győzelmet. A szlovén az első helyezésért 30 ezer dollárt könyvelhet el, Parsnak az ezüstérem mellé 20 ezer dollár jár. A harmadikként végző japán Murofusi Kodzsi 78.99 métert dobott, s érdekesség, hogy a nyolcadik helyezett Miloslav Konopka neve mellé 49.76 méter került. A szlovák versenyző első három kísérlete érvénytelen volt, s ha negyedikre is piros zászlót kap, elbúcsúzhat a nyolcadiknak járó kétezer dollártól. Konopka ezért csak arra ügyelt, hogy utolsó próbálkozása érvényes legyen, s lemérette azt a dobást, amely után bármelyik más alkalommal kilépett volna.

Miként az első napon, vasárnap is sokan hiányoztak a legjobbak közül. Nem állt rajthoz az idén 110 méter gáton világrekordot javító kubai Dayron Robles, s a hosszútávfutás legjobbja, az etióp Kenenisa Bekele is lemondta a részvételt. Különleges eredmény egyetlen versenyszámban sem született, a 800 méteren győztes Pamela Jelimo azonban ismét remek idővel, 1:56.23 perccel lett első. A fiatal kenyaitól azonban ez nem meglepetés, ennél is jobb eredményeket produkált az elmúlt két hónapban. Két olyan induló volt, aki duplázni tudott, az amerikai Sanya Richards a 200 méter után 400 méteren is diadalmaskodott, az etióp Meseret Defar az 5000 méter mellett a 3000 métert is megnyerte.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; Győri ETO KC-meccs a női kézi BL-ben

Minden más foci
4 órája

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
4 órája

Szalai József ragyogóan kezdte az NB I-es bajnokságot; Bajzát Péter koncertfilmben szerepel

E-újság
4 órája

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
4 órája

Helycsere a Serie A tabellájának végén, a Venezia az utolsó helyre taszította az Udinesét

Olasz labdarúgás
4 órája

Pontrúgásokkal verte a Strasbourgot a Toulouse a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
4 órája

A Hamburg két góllal győzte le a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
5 órája

Jégkorong: két magyar győzelem, négy vereség

Utánpótlássport
5 órája