Nagyon messze voltunk a bravúrtól

2008.09.14. 01:09
Címkék

Nem tudott bravúrközelbe kerülni a magyar férfiválogatott, amely Szombathelyen 89–61-re kikapott Szerbiától az Európabajnoki selejtező utolsó előtti fordulójában. Ezzel a jövő szombati, finnek elleni meccsen muszáj győznie idegenben, hogy legyen esélye a felsőházi rájátszásra, és ne a kiesés ellen kelljen küzdenie.

Fodor Márton két jó ütemű betörésével és Kámán Tamás zsákolásával indult a meccs, s noha a vendégek is dobtak közben öt pontot, Dusan Ivkovics azonnal időt kért magyar vezetésnél (6–5). Rendezték soraikat a szerbek, ziccerekkel és Milos Vujanics triplájával hamar viszszavették az előnyt. Ekkor még szoros csata dúlt a parketten, de aztán gyorsan kiütközött, hogy a vendégek frissebbek, pihentebbek, és főleg nagyobb játékerőt képviselnek. Beindult Nenad Krsztics, a New Jersey Nets centere, az első negyedben tizenegy pontot szerzett, nem bírtak vele magas embereink. A negyed végére már nyolc ponttal jártak előrébb a látogatók. Hiába ülte végig ezután szinte az egész meccset az NBA-ban játszó óriás, a helyén lehetőséget kapó, 217 centiméter magas Koszta Perovics is korlátlan úr volt a palánkok alatt. Mivel az egész szerb csapat fegyelmezetten kosarazott, megkomponált támadásokat vezetett és pontosan fejezte be akcióit, folyamatosan nőtt előnye, amely a félidőre huszonegy pontosra hízott.

A vendégek rengeteg pontot értek el indításokból, egészen más sebességgel művelték a sportágat, mint a mieink. A harmadik negyedben egy 6–0-s magyar roham után még felcsillant a szoros végjáték reménye, ám ez hiú ábránd volt, s végül a szerbek magabiztosan és fölényesen győztek. Ezzel alighanem megszerezték a csoportelsőséget, míg a magyarok sorsa jövő szombaton Finnországban dől el.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; Győri ETO KC-meccs a női kézi BL-ben

Minden más foci
4 órája

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
4 órája

Szalai József ragyogóan kezdte az NB I-es bajnokságot; Bajzát Péter koncertfilmben szerepel

E-újság
4 órája

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
4 órája

Helycsere a Serie A tabellájának végén, a Venezia az utolsó helyre taszította az Udinesét

Olasz labdarúgás
4 órája

Pontrúgásokkal verte a Strasbourgot a Toulouse a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
5 órája

A Hamburg két góllal győzte le a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
5 órája

Jégkorong: két magyar győzelem, négy vereség

Utánpótlássport
5 órája