Két férfi, egy eset

TÓTH ANITA jelenti PortugáliábólTÓTH ANITA jelenti Portugáliából
2008.09.14. 23:10
Címkék

Ilyet sem látott még a világ. A verseny már egy órája véget ért, de senki sem ünnepelt, ugyanis senki sem tudta, ki nyerte meg a Dakar-széria második viadalát Portugáliában. Vajon a kilencszeres Dakar-győztes Stéphane Peterhansel vagy a kétszeres ralivilágbajnok Carlos Sainz? Maguk a versenyzők is tanácstalanul álltak a kérdés előtt.

Vasárnap reggel Sainz volt jobb pozícióban, fél perccel vezetett a francia előtt. Aztán leszakadt egy felsővezeték a pálya mentén, tűz keletkezett, emiatt félbe kellett szakítani a versenyt. Heten eljutottak az első ellenőrző pontig (Nasszer al-Attijah már eléggé kalandos körülmények között, mert ő áthajtott az elszabadult vezetéken és a lángokon is), a többieknek azonban várakozniuk kellett, majd utcai tempóban teljesítették az ominózus pályarészt.

Körülbelül fél távtól indult újra a verseny, s akkor bekövetkezett az, ami ritkán szokott: Carlos Sainz felborult. Azt mondja, nincs mentsége a történtekre, egyszerűen indiszponált volt, nekicsúszott a partoldalnak, amely tetőre borította. A nézők állították talpra, de mire sikerült nekik, odalett az előny. Csak az volt a kérdés, mi számít bele a versenybe, és mi nem. Ha az első szakasz is, akkor Sainz nyert, ha csak a pálya második fele, amelyet mindenki teljesített, akkor Peterhansel. A felügyelő testület hozta meg a döntést, amelynek alapján a Mr. Dakar becenévre hallgató francia pilóta örülhetett. De mindketten győztesek, ez nem vitás.

Liszi Lászlónak és Rack Györgynek is volt oka az ünneplésre: a záró napon „betegeskedő” motorral is egy helyet javított a magyar páros, így az összetettben a 14. pozícióban zárta a pokolian nehéz versenyt.

„Az utolsó szakaszt nem kedveltem különösebben – ha elnézett az ember valamit, két-háromszáz métert lehetett esni lefelé – mondta Liszi. – Nem mentünk túl gyorsan, mert a motorunkban szombaton alighanem elolvadt egy dugattyú, és attól kezdve ijesztően kerregett, de még így is javítottunk a helyezésünkön. Nehéz verseny volt, de megérte küzdeni.”

Legfrissebb hírek

Pep Guardiola távozik a Manchester City menedzseri posztjáról – hivatalos

Angol labdarúgás
40 perce

Szilassy Zoltán: Szervezett és erős csapat a német

Jégkorong
41 perce

Michael Carrick marad a Manchester United vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
49 perce

La Liga: Arbeloa megerősítette, hogy távozik a Real Madridtól

Spanyol labdarúgás
55 perce

Robbie Keane távozik a Ferencvárostól – sajtóhír

Labdarúgó NB I
1 órája

Férfi kézi: a Magdeburg nyerte a Bundesligát

Kézilabda
1 órája

Új pályázatot írt ki a Vidi értékesítésére a székesfehérvári önkormányzat

Labdarúgó NB II
1 órája

Meglepetések az angol vb-keretben, több nagy név is lemaradt Tuchel listájáról

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik