Egyre jobb az Újpest

2008.09.14. 23:10
Címkék
Ötödik győzelmét aratta az Újpest, és ezzel a tabella élére ugrott. A REAC ugyanakkor sorozatban ötödik vereségét szenvedte el, és továbbra is kiesőjelölt. Érdekes, ekkora különbség mégsem volt a két csapat között.

Egygólos győzelem, vereség, egygólos győzelem, egygólos győzelem, döntetlen, egygólos győzelem – hat mérkőzésből tizenhárom pont, vagyis kifejezetten eredményesen kezdte az Újpest a bajnokságot. Az eredményesség azonban nem mindig párosult jó játékkal: a Rákospalotára elzarándokolt ezerhatszáz újpesti szurkoló azért nem bánta volna, ha végre megnyugtató győzelmet arat kedvenc csapata – mondjuk kétgólosat. Talán éppen a drukkerek kedvében akart járni Szentes Lázár is, hiszen az újpesti vezetőedző a mérkőzés előtt arról beszélt, hogy vélhetően sok gólt láthatnak a jelenlévők.

A lilák a szakember várakozásainak megfelelően kezdtek: előbb Balajcza Szabolcs és Josip Cutuk bizonytalankodása ért középkezdést, majd az Újpest már a másik kapu előtt is gólképesnek bizonyult, és amint várható volt, megfordította az állást. Érdekes, a vezetés megszerzése után Szentes Lázár tűnt feszültebbnek. A tréner kétpercenként lépdelt a technikai zóna határáig, hogy taktikai utasításokat adjon játékosainak. Kollégája, a REAC-cal mostanság nem parádézó, az elmúlt fordulót követően az állását is kockáztató Aczél Zoltán egy-egy szituációra reagált: dicsérte a jól passzoló Lisztes Krisztiánt, nyugtatta a hibázó Horváth Gábort, ordítva mutatta Balaskó Ivánnak, hova kellett volna passzolnia, és méltatlankodó

„Spori!” kiáltással adta a játékvezető tudtára, hogy Nyerges Krisztiánt éppen felaprították előtte az újpesti védők.

Fájdalom, volt időnk a két edzőt figyelnünk, hiszen a parádés kezdés után meglehetősen unalmassá vált a meccs, és az egyhangúságot csupán a Kapcsos Vince óriási hibájából születő harmadik vendéggól törte meg.

Ekkor Aczél Zoltán meg sem mozdult, csak szótlanul nézett maga elé.

Egy órával később az edző ugyanott állt, és ugyanolyan szótlanul meredt maga elé.

Ezzel nagyjából be is fejezhetnénk a második félidő krónikáját, hiszen azon kívül, hogy Lipták Zoltán a lécre, Solymosi Péter játékvezető pedig a REAC tizenhatosára fejelt egy labdát, továbbá Horváth Gábor piros lapot kapott, más nem történt. A REAC tehetetlen volt kényelmesen futballozó ellenfelével szemben, és mintha a rákospalotai edző is feladta volna a mérkőzést, már jóval kevesebb volt benne a tűz, mint az első félidőben. A hazai csapat ezzel zsinórban ötödik vereségét szenvedte el, és nagyon úgy tűnik, hogy a még rosszabb sorozattal „büszkélkedő” Siófokkal együtt kezd leszakadni a mezőnytől.

Az Újpest ugyanakkor szárnyal. Két és fél év után újra a tabella élére álltak a lilák – 2006 májusában, a 30. fordulóban a Fehérvár ellen bukták el a bajnoki címet. Az alaposan kicserélődött csapat – Rákospalotán hét olyan futballista kezdett, aki tavasszal még nem a Megyeri úton futballozott – sorozatban nyer. A sok egygólos győzelem parádét ugyan nem feltételez, de jól mutatja, hogy mentálisan rendben vannak az újpestiek. Olyannyira, hogy egyértelműen aranyesélyesnek számít az együttes, és jelenlegi formájuk alapján talán a liláknak van a legnagyobb sanszuk arra, hogy valamikor jövő májusban odaérjenek a dobogó tetejére – igaz, a záró fordulóban éppen a Fehérvárral játszik Szentes Lázár alakulata…

De efféle baljós előjelről most senki sem beszél Újpesten, hiszen a Szentes-csapat megtanult győzni – már két góllal is.

Legfrissebb hírek

Lukács Tamás indulhat a MotoGP Magyar Nagydíj betétfutamán

Egyéb autó-motor
8 perce

Kevés válogatott gól, először a vb-n törökországi légiós – a Kicker kielemezte a német világbajnoki keretet

Foci vb 2026
29 perce

Alekszandar Pesics távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
34 perce

A DVTK szerette volna, ha marad, Sajbán Máté mégis elhagyja a klubot

Labdarúgó NB II
47 perce

Pep Guardiola távozik a Manchester City menedzseri posztjáról – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Szilassy Zoltán: Szervezett és erős csapat a német

Jégkorong
1 órája

Michael Carrick marad a Manchester United vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

La Liga: Arbeloa megerősítette, hogy távozik a Real Madridtól

Spanyol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik