Bajban van a Barca

K. J.K. J.
2008.09.14. 01:09
Címkék

Az elmúlt húsz esztendőben egyszer sem veszítette el hazai idénynyitóját a Barcelona. Most sem, csak éppen nyerni sem tudott a Racing Santander ellen, és miután az első fordulóban általános elképedésre kikapott az újonc Numancia otthonában, két kör után szégyenszemre egyetlen pontot – és ugyanennyi gólt – tudhat magáénak.

Pep Guardiola „technikai okokból” kitette a keretből az egyébként gyakran kritizált, a pálya bal oldalán játszva egészen más futballista benyomását keltő Thierry Henryt, és a következő tizenegyet küldte pályára szombat este: Valdés – Dani Alves, Piqué, Puyol, Abidal – Busquets – Pedrito, S. Keita, Xavi, Hleb – Eto’o.

Ez a tizenegy pedig csak szenvedett (főként Dani Alves, akit összevissza rugdostak a vendégek), igaz, a második félidőben Ramírez Domínguez játékvezető nem adott meg egy büntetőt a gránátvörös-kékeknek, pedig Pinillos nyilvánvalóan buktatta Iniestát. Christian tizenhatoson belüli kezezését viszont kiszúrta a bíró, a csereként pályára lépő Leo Messi pedig értékesítette a büntetőt; csakhogy Pereira „belepiszkálós” mozdulata egyenlítést eredményezett, s mint később kiderült, újabb barcelonai égést (1–1). A bajnoki címre törő katalánokat már az első hazai mérkőzés után pfujozta a Camp Nou népe...

Legfrissebb hírek

NHL: ebből nem lesz Hurricanes-söprés, a Montreal elvette riválisa hetek óta tartó veretlenségét

Amerikai sportok
31 perce

NBA: elsöprő roham a harmadik negyedben, a Knicks másodszor is nyert a Cavs ellen

Amerikai sportok
45 perce

Borbély Balázs: Szavakkal szinte leírhatatlan, milyen megtisztelő bajnoknak lenni az ETO-val

Labdarúgó NB I
1 órája

Bunting nyerte meg a darts PL alapszakaszának utolsó állomását

Egyéb egyéni
7 órája

Borbély Balázs: Szavakkal szinte leírhatatlan, milyen megtisztelő bajnoknak lenni az ETO-val; Szűcs Tamás: Sergio Navarro volt a legjobb edzőm

E-újság
7 órája

Jelen- és jövőkép – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Pénteki sportműsor: a németekkel játszunk a jégkorong-vb-n

Minden más foci
8 órája

Rekord: 274-en mászták meg a Mount Everestet egy nap alatt

Egyéb egyéni
8 órája
Ezek is érdekelhetik