A legjobb tanács kezdés előtt: bátornak kell lenni

Vágólapra másolva!
2008.09.14. 01:09
Címkék

Az előző bajnokságban az ETO összesen négy vereséget szenvedett, a mostaniban viszont hat fellépésén háromszor már pont nélkül maradt. Az idény kezdete előtt aligha ilyen szereplésben reménykedett...Az előző bajnokságban az ETO összesen négy vereséget szenvedett, a mostaniban viszont hat fellépésén háromszor már pont nélkül maradt. Az idény kezdete előtt aligha ilyen szereplésben reménykedett...

Valóban elégedetlenek vagyunk, kevesebb pontot szereztünk, mint amit előzetesen reméltünk – felelte Egervári Sándor. – Sorolhatnám a nehézségeinket, hiszen a csapat vírusfertőzésen esett át, több labdarúgót műteni kellett, a nemzetközi porondon is érdekelve voltunk, ennek ellenére több ponttal kalkuláltunk. Még akkor is, ha a videó megtekintése után bebizonyosodott: legutóbb a kecskeméti meccsünkön szabályos gólunkat érvénytelenítették, valamint többször is tévesen állították meg játékosainkat lesen.

Stark Péter visszatérése mennyire segítheti az előrelépést?

Kilenc gólt kaptunk eddigi meccseinken, és ez valóban sok. Stark Péter nemcsak a csapat kapitánya, a védelem irányítója is, vele stabilabbak lehetünk hátul. Úgy tűnik, sokba került nekünk, hogy a bajnoki rajton, Szombathelyen három bordáját eltörték...

Felkészültek arra, hogy a házigazdánál olyan fiatalok is szerephez juthatnak, akiket korábban még nem nagyon láthattak élvonalbeli mérkőzésen?

Az MTK-nál menet közben próbálják a csapatot átépíteni, újabb tehetségek kerülnek előtérbe, de azért ők sem ismeretlenek számunkra. Közülük például Lencse László Győrben nevelkedett.

Ellenfélként milyen érzésekkel tér vissza ahhoz a klubhoz, amelynél korábban két bajnoki elsőséget ünnepelhetett?

Négy évig futballoztam az MTK-ban, majd kétszer két éven keresztül irányítottam a csapat szakmai munkáját, és ez nem múlhat el nyomtalanul. Sajnos az igazi MTK-sok közül egyre kevesebben vannak a klub vezetőségében, a régi játszótársak közül alig maradt mára valaki. Nem tagadom, voltak kellemetlenségek is az együttműködésünk során, de kétségtelenül a szép emlékek vannak túlsúlyban. A Hidegkuti-stadionba mindig jóleső érzés megérkezni, pályára lépni, és ez így lesz szombaton is. Bízom benne, hogy bátor támadójátékkal, jó helyzetkihasználással idegenben is eredményesek leszünk.

Legfrissebb hírek

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
55 perce

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
3 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
3 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
4 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
4 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
4 órája
Ezek is érdekelhetik