Majdnem hősök lettek

2008.09.12. 06:04
Címkék

Csaknem tökéletes volt, amit a magyar csapat nyújtott. Csaknem. Ám ez a szó minden bizonnyal hiányzik azon válogatottak szótárából, amelyek az élvonalat képviselik, bárhol, bármely szinten. Főleg ott, az A-divízióban, ahol nagyon szeretne megkapaszkodni a magyar együttes, amely szerda este 75–68-ra kikapott Porto San Giorgióban Olaszországtól az Európa-bajnoki selejtezősorozat 6. fordulójában. Ezzel az eredménnyel biztossá vált, hogy Mészáros Lajos csapatának a hátralévő két meccséből – a szerbek ellen hazai pályán, majd a finnek ellen idegenben – egyet meg kell nyernie, hogy elkerülje az alsóházi rájátszást, és biztosan benn maradjon a legjobbak között.

„Nincs más hátra, kénytelenek leszünk jól megverni a szerbeket” – válaszolta egyik telefonon érdeklődő ismerősének Molnár András. A Kecskemét bedobója a többieknél is levertebb volt, mivel éppen a meccs napján ünnepelte 25. születésnapját, amelyet olaszveréssel akart emlékezetessé tenni. Ám ez nem sikerülhetett, mert a hazaiak nagyon vissza akartak vágni a szolnoki bukásért, és Carlo Recalcati szövetségi kapitány hihetetlenül összekapta legénységét. Hiába játszott jól és elszántan a magyar válogatott, s volt nyerési esélye is, a vendéglátóknál mindig akadt, aki átlendítette a holtponton a csapatot – hiába dobtak rosszul a remekül működő magyar zóna ellen, a csereként beálló Daniele Cinciarini vezetésével kibrusztolták a győzelmet.

„Kiszenvedtük” – hirdették a csütörtöki olasz napilapok, amelyek Fodor Mártont és Németh Istvánt magasztalták, míg saját játékosaikat visszafogottan dicsérték. Franco Lauro, a mérkőzés riportere elárulta, nem nagyon hozza lázba az országot a mostani kosárválogatott, mert a legjobb játékosok nincsenek a keretben. Mészáros Lajos együttesével kapcsolatban megjegyezte: jók a magyarok, szívós a csapat, de szerinte kevesen vagyunk, és elkelne a keretben még néhány Németh-szintű játékos.

A riporternek köszönjük, de ezt mi is tudjuk. Viszont szerda este óta azt is, hogy ezen a szinten néha még a csúcs közeli teljesítmény sem elegendő...

Az olaszok amúgy duplán kibabráltak a magyar válogatottal, ugyanis az állami légitársaság dolgozói kora délután a sztrájk mellett döntöttek, így a delegációt Bécsbe utaztató gép sem indult el Rómából. A hatórás várakozást követően kiderült, csütörtökön már nincs újabb járat, így a keret tagjait egy szállodában helyezték el. A rendkívül fáradt, elcsigázott játékosok és vezetők a megpróbáltatások ellenére nagyszerű hangulatban vették tudomásul a „római vakációt”, s előreláthatólag péntek kora este érkezik meg a válogatott Szombathelyre, ahol szombat este hat órakor a szerbekkel mérkőzik.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; Győri ETO KC-meccs a női kézi BL-ben

Minden más foci
6 órája

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
6 órája

Szalai József ragyogóan kezdte az NB I-es bajnokságot; Bajzát Péter koncertfilmben szerepel

E-újság
6 órája

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
6 órája

Helycsere a Serie A tabellájának végén, a Venezia az utolsó helyre taszította az Udinesét

Olasz labdarúgás
6 órája

Pontrúgásokkal verte a Strasbourgot a Toulouse a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
6 órája

A Hamburg két góllal győzte le a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
6 órája

Jégkorong: két magyar győzelem, négy vereség

Utánpótlássport
7 órája