Heti három mérkőzés fél éven át

2008.09.12. 23:33
Címkék
Köszöntelek benneteket újra a blogomon! Ismét fókuszba kerül a jégkorong, a magam részéről pedig ebben a naplóban igyekszem minél több bejegyzéssel, benne minél több érdekességgel szolgálni nektek az elkövetkező szezonban. Nem lesz könnyű dolgunk, épp most számoltuk a többiekkel, hogy közel 150 nap alatt 54 bajnoki meccsünk lesz, plusz a válogatott találkozók. Szeptember 19-től február 15-ig az Erste Bank Ligában (EBEL) csaknem minden héten háromszor lépünk pályára.Az EBEL-ben szeretnénk a legjobb nyolc közé kerülni, ezzel a felsőházi rájátszásban folytathatnánk a szereplésünket. Reméljük, jobban sikerül a kezdés, mint az előző bajnokságban, amikor 15 találkozón nem tudtunk nyerni. Úgy érzem, sem a bírók, sem Fortuna nem volt velünk akkor.Továbbra is úgy vélem: a legfontosabb, hogy lépésről lépésre haladjunk, és ismét előnyt kovácsoljunk abból, hogy hetente többször is kiváló együttesek ellen játszhatunk. Nagyban hozzájárult az A-csoportba való feljutásunkhoz, hogy korábban szerepeltünk az Interligában, valamint előzőleg az EBEL-ben. A magyar jégkorong számára is hasznos lesz, hogy a bajnokságban tovább gyarapodott a létszám, és a magyarokon kívül már nem csupán a két csíkszeredai csapat indul, hanem az Érsekújvár Stars, a Progym Hargita Gyöngye és Steaua Bukarest is. Ebben a sorozatban az Alba Volánt a fiataljai képviselik a következő szezonban, míg az első csapatunk a már említett Erste Bank Ligában játszik. Akinek van kedve kijönni, szeretettel várjuk pénteken Bécsben, illetve vasárnap Fehérváron. Főpróbát tartunk a Vienna Capitals ellen, hogy aztán szeptember 19-én már felkészülten látogathassunk a Black Wings Linz otthonába. Két nappal később a Red Bull Salzburgot fogadjuk Székesfehérváron.
Legfrissebb hírek

Bunting nyerte meg a darts PL alapszakaszának utolsó állomását

Egyéb egyéni
6 órája

Borbély Balázs: Szavakkal szinte leírhatatlan, milyen megtisztelő bajnoknak lenni az ETO-val; Szűcs Tamás: Sergio Navarro volt a legjobb edzőm

E-újság
6 órája

Jelen- és jövőkép – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Pénteki sportműsor: a németekkel játszunk a jégkorong-vb-n

Minden más foci
7 órája

Rekord: 274-en mászták meg a Mount Everestet egy nap alatt

Egyéb egyéni
7 órája

Bundesliga: hiába a Wolfsburg-fölény, nem esett gól az osztályozó első meccsén

Német labdarúgás
7 órája

Lőw Zsolt a BL-döntőről: 51:49 arányban a Paris Saint-Germaint tartom esélyesebbnek

Bajnokok Ligája
7 órája

Ciprus ellen győzött férfi röplabda-válogatottunk Fonyódon

Röplabda
8 órája
Ezek is érdekelhetik