Újra a nyeregben!

2008.09.11. 01:07
Címkék
A keddi pletykák szerdára ténnyé váltak: minden idők egyik legjobb kerékpárosa, a hétszeres Tour de France-győztes Lance Armstrong visszatér, és célja, hogy nyolcadszor is megnyerje a világ legjelentősebb kerékpáros körversenyét.

Ez lehet az igazi comeback!

Az amerikai Lance Armstrong alig tíz hónappal a 2009. évi Francia körverseny rajtja előtt bejelenti, hogy visszatér, és július 4-én (az amerikaiak nagy nemzeti ünnepén, a függetlenség napján) Monte-Carlóban felül kerékpárjára, hogy aztán július 26-án a maillot jaune-t viselve tekerjen végig a ChampsÉlysées-n.

Az egy hét múlva 37 éves amerikai bringás 2005-ben – rekordot jelentő – hetedik alkalommal nyerte meg a Francia körversenyt, aztán sokak örömére, még többek bánatára bejelentette visszavonulását. Az azóta eltelt időszakban a herekrákból csodával határos módon felépülő amerikai bringás maratoni futóversenyeken indult, az idén hegyikerékpáros-viadalon szerzett ezüstérmet, hogy aztán visszatérjen az országúti mezőnybe.

„Az elmúlt időszakban sokat beszélgettem erről családommal, gyerekeimmel, illetve közeli barátaimmal, és boldogan jelentem be, hogy visszatérek a profi kerékpársportba, hogy felhívjam a figyelmet a rák elleni küzdelem fontosságára – így szólt Lance Armstrong bejelentése, amelyről videofelvétel is felkerült a honlapjára. A klasszis hangsúlyozta, kora nem lehet akadály. – Vegyük példának az olimpiát, az úszóknál a negyvenegy éves Dara Torres érmet szerzett, míg a maratonit a harmincnyolc éves román Constantina Tomescu-Dita nyerte meg – ez is bizonyítja, hogy az idősebb sportolók is képesek remek teljesítményre. Nyolcadszor is meg akarom nyerni a Tour de France-t.”

Armstrong jelenleg a negyedik legidősebb győztese a Francia körversenynek, három éve 33 évesen és tíz hónaposan nyert. Jövő júliusban már 37 éves és tíz hónapos lesz, ezzel pedig megelőzné a vonatkozó lista élén álló, 1922-ben első belga Firmin Lambot-t. Mivel az amerikai bringást már pályafutása alatt is rengetegszer vádolták doppingolással, Armstrong vállalta, hogy többször ellenőrizzék, mint egy átlagos versenyzőt, illetve a tesztek eredményét az interneten is közzéteszi majd. Ezzel is bizonyítani akarja tisztaságát.

A visszatérést a versenyzők kivétel nélkül örömmel fogadták. A legérdekesebb azonban a 2007-ben sárga trikós Alberto Contador nyilatkozata volt, aki arról beszélt, tárt karokkal várná az Astanánál Armstrongot, noha a jelenlegi legjobb háromhetes menő – Levi Leipheimerhez és Andreas Klödenhez hasonlóan – csak vízhordó lehetne az amerikai mögött.

A nagy kérdés, hogy szeptember 24-én mely csapatot nevezi meg Armstrong. „Nem tudnám a CSC-ben vagy a Rabobankban elképzelni” – mondta Johan Bruyneel, Armstrong korábbi csap a t vezetője, míg Bob Stapleton, Armstrong korábbi menedzsere, a Columbia első embere arról beszélt, hogy bármelyik gárda tárt karokkal várná a világklasszist. A papírforma – Bruyneel miatt – az Astana mellett szól, Stapleton és a jó barát George Hincapie miatt szóba jöhet a Columbia, a nagy, ám nem is olyan meglepő huszárvágást azonban az jelentené, ha a Garmin-Chipotle-hoz kötelezné el magát. A gárdának korábbi csapattársa, Jonathan Vaughters a menedzsere, ráadásul egy amerikai csapathoz minden bizonnyal csatlakoznának Armstrong korábbi és jelenlegi – természetesen amerikai – szponzorai. Két hét múlva minden kiderül.

Legfrissebb hírek

Rekord: 274-en mászták meg a Mount Everestet egy nap alatt

Egyéb egyéni
42 perce

Bundesliga: hiába a Wolfsburg-fölény, nem esett gól az osztályozó első meccsén

Német labdarúgás
42 perce

Lőw Zsolt a BL-döntőről: 51:49 arányban a Paris Saint-Germaint tartom esélyesebbnek

Bajnokok Ligája
51 perce

Ciprus ellen győzött férfi röplabda-válogatottunk Fonyódon

Röplabda
1 órája

Ronaldo duplázott, először bajnok vele az Al-Naszr – videó

Minden más foci
1 órája

Révész Bulcsú és Nagy Erik is kiesett a sznúker Q School első tornáján

Egyéb egyéni
1 órája

Öt éven belül visszajutna az NB I-be a Haladás

Labdarúgó NB II
1 órája

Vb 2026: angol bajnokok és egy váratlan visszatérő a norvég keretben

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik