Szalay Balázsék hatalmasat estek

2008.09.11. 01:07
Címkék

Irtózatos nagy esés volt. A végén az autó tizenöt méter mély szakadékban landolt – négy bukfenc után. Szalay Balázs és Bunkoczi László biztosan nem így képzelte az első napját a Dakar-széria portugál viadalán.

Kérték ők, szóban és papíron is, hadd rajtoljanak korábban, mert gyorsabbak az eléjük sorolt versenyzőknél, és nagyon hamar utolérik majd őket, de kérésük nem talált meghallgatásra. Aztán, éppen úgy, ahogy gondolták, nagyon hamar utolérték az előttük indulót.

„Kilométereken keresztül mentünk a porában, és szinte semmit sem láttunk – mondta Szalay. – Azt a sziklát sem, amely utóbb kiszakította az Antara jobb hátulját. Az autó irányíthatatlanná vált, száguldottunk egyenesen a szakadék felé.”

Négy bukfenc után álltak meg – olyan érzés volt, mintha a pörgés sohasem akarna véget érni –, s az autón addigra már alig volt ép elem. Az esés nagyságát mutatja, hogy még a bukócső is elhajlott, pedig az van a legszilárdabb anyagból, ennek kell megvédenie a pilótát és a navigátort.

„Szerencsére nem lett nagyobb bajunk – mondta Szalay. – A vállamat egy kicsit megnyomta a fej- és nyakvédő, ám ezenkívül semmi, Lacinak pedig szerencsére még ennyi sem. Most már csak valahogy ki kell szednünk az autót a szakadékból…”

Rosszabb kezdést elképzelni sem lehet. Az egyik magyar páros számára alighogy elkezdődött, már be is fejeződött a küzdelem.

A Liszi László, Rack György duó napja sem volt éppen sétagalopp. Több mint száz kilométert autózott rettenetes porban, többször lassítania kellett, ráadásul az egyik horvát páros, miután elvétette az irányt, nekitolatott az érkező Mitsubishinek. Mindezt pokoli hőségben. „Kibírtam valahogy, de a végére teljesen elkészültem az erőmmel. A pálya nagyon kanyargós és technikás volt, megállt a por, alig kaptunk levegőt” – mondta Liszi, elismerve, kevés ennél jobb tréning van a Dakar előtt.

Ami az élmezőnyt illeti: némi meglepetésre Luc Alphand nyerte meg a szakaszt – két másodperccel megelőzte a kétszeres ralivilágbajnok Carlos Sainzot. De hogy a győztesek élete sem mindig fenékig tejföl, azt jól mutatja, hogy a francia pilóta a célba érkezés után falfehér arccal szállt ki az autóból. Az utolsó 30 kilométerre elfogyott az ivóvize, és a pokoli hőségben túl sok folyadékot vesztett. Kellett néhány óra, mire magához tért.

De ő legalább tudja folytatni.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; Győri ETO KC-meccs a női kézi BL-ben

Minden más foci
6 órája

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
6 órája

Szalai József ragyogóan kezdte az NB I-es bajnokságot; Bajzát Péter koncertfilmben szerepel

E-újság
6 órája

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
7 órája

Helycsere a Serie A tabellájának végén, a Venezia az utolsó helyre taszította az Udinesét

Olasz labdarúgás
7 órája

Pontrúgásokkal verte a Strasbourgot a Toulouse a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
7 órája

A Hamburg két góllal győzte le a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
7 órája

Jégkorong: két magyar győzelem, négy vereség

Utánpótlássport
8 órája