Érem helyett álom

2008.09.11. 01:07
Címkék
Az úszó Kovács Ervin megint csak egy helyezéssel maradt le az éremről, de őt nem is a nemesfémek érdeklik, hanem egy álma: játszóteret akar venni féléves kisfiának. Ez ad neki lelkierőt, hogy minden számában a döntőbe jusson.

A negyedik helyen jutott a döntőbe, majd ott is negyedikként csapott a célba Kovács Ervin 50 méteres pillangóúszásban.

39.33-as ideje 64 századdal jobb lett az előfutambeli eredményénél, ennek ellenére egy hellyel megint lemaradt a dobogóról. Éppúgy, mint korábban az 50 méteres hátúszásban – de nem bosszankodik rajta sokat.

„Nem zavar, hogy eddig nem nyertem érmet – mondta Kovács Ervin a távirati irodának. – Számomra az a fontos, hogy minden számban, amelyben elindulok, bejussak a döntőbe. A mai napon egyéni csúcsot úsztam, ami ehhez a helyezéshez volt elég. A féléves kisfiam még nem tudja, mi történik körülötte, de én megfogadtam, hogy ha nagyobb lesz, veszek neki egy játszóteret. Ez motivál minden szám előtt.”

Kovács remeklése volt számunkra a nap legjobb történése, sőt szinte az egyetlen igazán jó. Pedig jól teljesített a tizenhét esztendős Baka Dorottya is 50 háton, élete első paralimpiáján a 9. időt úszta futamában, de ez talán a legbalszerencsésebb helyezés. Számára így, egyelőre, nem adatott meg, hogy fináléban ússzon.

A Béres Dezső, Gyurkota József páros bocsában nem jutott az elődöntőbe, a szlovák Robert Durkovic és Martin Streharsky 5–4-re legyűrte a mieinket. Miután korábban egy brazil duótól is vereséget szenvedtek, csoportjukból nem kerülhettek tovább. Gurisatti Gyula 19. lett sportlövészetben a 25 méteres pisztoly számban, az evezős Serényi Tibor 4. a reményfutamában, így rá B-döntő vár.

A Farkas László, Prohászka Csaba teniszpáros az 1. fordulóban 6:2, 6:2-re kikapott a spanyol Francesc Turt, Alvaro Illobre kettőstől.

Legfrissebb hírek

Ronaldo duplázott, először bajnok vele az Al-Naszr

Minden más foci
5 perce

Révész Bulcsú és Nagy Erik is kiesett a sznúker Q School első tornáján

Egyéb egyéni
40 perce

Öt éven belül visszajutna az NB I-be a Haladás

Labdarúgó NB II
40 perce

Vb 2026: angol bajnokok és egy váratlan visszatérő a norvég keretben

Foci vb 2026
45 perce

Az FTC simán megnyerte a női vízilabda ob I döntőjének első meccsét

Vízilabda
1 órája

Robbie Keane és Szerhij Rebrov is jelölt a Slovan Bratislava kispadjára

Minden más foci
1 órája

Vb 2026: „Sokkolt és lesújtott a döntés” – nagy kimaradók az angol válogatottnál

Foci vb 2026
1 órája

Jégkorong: Baróti Bence megérett a légiós létre

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik