Búcsú két meccs után

2008.09.11. 01:07
Címkék

Minden tiszteletet megérdemelnek a berettyóújfalui szurkolók, hiszen nem szegte kedvüket csapatuk keddi veresége, az UEFA-futsal-kupa selejtezőjének második napján is több százan látogattak el Debrecenbe. S mire másodszor pályára lépett a Mezei-Vill FC, az is kiderült, hogy egyáltalán nem szégyellnivaló az MNK Nacional Zagreb elleni 4–0-s vereség. A horvát együttes szerdán káprázatos játékkal rukkolt ki, végig vezetett a csoport toronymagas esélyesének számító Sahtar Doneck ellen, a találkozó végén az ukrán bajnok örülhetett a 4–4-es döntetlennek. Ezzel a Berettyóújfalunak is maradt esély a továbbjutásra. Az mindenesetre már az első napon kiderült, hogy a nagypályás játékhoz hasonlóan itt is gyökeresen különbözik a hazai játékvezetői felfogás a nemzetközitől. Az európai kupában ugyanis sokkal ritkábban állítják meg a játékot a bírók, s ez a zágrábiak ellen is zavarta a mieinket. Szitkó Róbert vezetőedző megpróbálta tudatosítani játékosaiban, hogy ezen a szinten elnézik a keményebb összecsapásokat, s ennek köszönhetően a hollandok ellen jóval masszívabbnak tűnt a magyar bajnok védekezése, így több kontralehetőség is adódott az MVFC előtt, ám a szünetig nem tudott élni a kínálkozó lehetőségekkel, az utolsó átadásokba mindig hiba csúszott – talán az itthoninál nagyobb iram következtében. A második játékrészben nagyobb sebességi fokozatra kapcsolatak a hollandok, s a 28. percben Samir Maghouki egy sarokrúgás-figura után megszerezte számukra a vezetést. A hajrában kockáztatott a berettyóújfalui csapat, Trencsényi János szerepelt vészkapusként, s egy eladott labda után Maghouki a saját térfeléről növelte az FC Blok előnyét. Ezután mindent egy lapra feltéve rohamozott a magyar csapat, s a 38. percben góllá is érett a nyomás, Lovas Norbert szépített. A drámai végjátékban pedig több egyenlítési lehetőség is adódott a berettyóújfalui gárda előtt, de egyikből sem sikerült betalálni, így már a záró nap előtt eldőlt, nem juthat tovább Szitkó Róbert együttese. Péntek délután azonban a Sahtar Doneck ellen szép búcsúra készül a csapat.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; Győri ETO KC-meccs a női kézi BL-ben

Minden más foci
6 órája

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
6 órája

Szalai József ragyogóan kezdte az NB I-es bajnokságot; Bajzát Péter koncertfilmben szerepel

E-újság
6 órája

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
7 órája

Helycsere a Serie A tabellájának végén, a Venezia az utolsó helyre taszította az Udinesét

Olasz labdarúgás
7 órája

Pontrúgásokkal verte a Strasbourgot a Toulouse a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
7 órája

A Hamburg két góllal győzte le a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
7 órája

Jégkorong: két magyar győzelem, négy vereség

Utánpótlássport
8 órája