Márványtáblán a nevük

2008.09.10. 07:42
Címkék

Amint arról korábban beszámoltunk, képviselői indítvány született arról, hogy a pekingi olimpián aranyérmet szerző férfiválogatott hat háromszoros ötkarikás bajnoka, Benedek Tibor, Biros Péter, Kásás Tamás, Kiss Gergely, Molnár Tamás és Szécsi Zoltán, valamint az 1997 óta a szövetségi kapitányi posztot betöltő, a csapattal sikert sikerre halmozó Kemény Dénes Budapest Díszpolgára címet kapjon. A javaslatokat elbíráló eseti bizottság megszavazta jelölésüket, így már csak közgyűlési döntés szükséges a cím odaítéléséhez. Gyanítjuk, és bízunk benne, nem sokáig kell várni rá. Nem kellett sokáig várni a Hajós Alfréd uszodában a márványtábla-avatásra sem: keddtől a Pekingben olimpiai bajnok magyar válogatott tagjainak nevét az aula falán olvashatjuk. A ceremónián lepleztek le egy másik márványtáblát is, amely az eddigi kilenc magyar vízilabdás olimpiai bajnoki elsőséget elérő válogatottak szövetségi kapitányainak nevét örökíti meg az elsőtől, a nemzeti együttessel 1932-ben, Los Angelesben diadalmaskodó Komjádi Bélától kezdve egészen a jelen sikerkapitányáig, a legénységét 2000-ben, 2004-ben és 2008-ban is az ötkarikás dobogó tetejére vezénylő Kemény Dénesig.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; Győri ETO KC-meccs a női kézi BL-ben

Minden más foci
6 órája

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
7 órája

Szalai József ragyogóan kezdte az NB I-es bajnokságot; Bajzát Péter koncertfilmben szerepel

E-újság
7 órája

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
7 órája

Helycsere a Serie A tabellájának végén, a Venezia az utolsó helyre taszította az Udinesét

Olasz labdarúgás
7 órája

Pontrúgásokkal verte a Strasbourgot a Toulouse a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
7 órája

A Hamburg két góllal győzte le a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
7 órája

Jégkorong: két magyar győzelem, négy vereség

Utánpótlássport
8 órája