Úgy tűnt, hosszabb idő óta először van tele önbizalommal.Úgy tűnt, hosszabb idő óta először van tele önbizalommal.
Talán az olimpiai párosgyőzelem miatt. Ha az nincs, három igazán fájó vereséggel a hátam mögött jöttem volna New Yorkba, de az aranyérem feledtette mindezt. Meg aztán négyszeres címvédőként érkeztem, úgyhogy mégiscsak esélyes voltam, és előtte Wimbledonban is nagyon közel álltam a győzelemhez, úgyhogy az önbizalmammal nem volt baj.
A tavalyi, Novak Djokovics elleni döntőhöz képest nehezebb dolga volt az idén?
A tavalyi keményebb meccs volt – most nagyon jó taktikát választottam, amely nélkül Andy ellen nehéz győzni. Ráadásul a torna végére, főleg az Igor Andrejev elleni kulcsfontosságú ötszettes meccs után, igazán játékba lendültem. Kicsivel még mehetne jobban, de az elsőséghez ez is elég volt.
Össze lehet hasonlítani az öt wimbledoni győzelmet az öt US Open-sikerrel?
Mindkettő csodálatos dolog – nem sok teniszezőnek, illetve senkinek sem sikerült ennyit nyerni egyhuzamban belőlük. Büszke vagyok erre, mert embert próbáló feladat, ráadásul nagyon nehéz nyaram volt. A Roland Garros döntőjében elszenvedett vereségen még túltettem magam, de a wimbledoni igazán kemény volt. Elkeserített, hogy ekkora meccset játszottunk, és nem én nyertem meg – talán túl sokat álmodoztam róla előtte. Emellett olyan meccseket is elveszítettem, amelyeket nem lett volna szabad, és ez is nyomot hagyott bennem, így sokat jelent, hogy most sikerült győznöm. Ráadásul még a világelsőséget is elvesztettem – az, hogy rögtön talpra tudtam állni utána, a legjobb dolog, ami történhetett.
Mintha az érzéseit is jobban kimutatta volna, mint korábban.
Az olimpia után jókedvűen érkeztem ide, és ott is látványos ünnepléseket csaptunk – talán onnan hoztam ezt magammal. Nehéz körülmények között győztem le igen jó játékosokat, és ahogy haladtam előre, egyre jobban örültem, ami meg is látszott rajtam. A döntőben már végig éreztem, hogy én irányítok, nem kellett annyira hergelnem magam. Nagyon jól ment a tenisz – hosszú idő óta először ismét úgy éreztem, megállíthatatlan vagyok. Így kell befejezni egy versenyt.
Elégedett ezzel az évvel?
Igen, még ha kevesebb tornán is győztem, mint korábban. A mesterversenyek mentek a legrosszabbul, a Grand Slamekkel, főleg így, hogy a végén nyertem egyet, nem volt gond. Tudtam, hogy ha ez összejön, rögtön nem lesz annyira sötét a helyzet, amennyire mindenki látja.
Bántotta, hogy sokan leírták?
Különösebben nem, bár egy kicsit csalódott voltam miatta. A legrosszabb az volt, hogy mindenféle őrültek kezdtek hívogatni azzal, hogy mentálisan vagy fizikailag segítségre szorulok, és bízzam csak rájuk magam. Hirtelen előtűnnek a semmiből, és azt hiszik, majd ők megoldják a problémáimat – rettenetes. Remélhetőleg ez a győzelem megnyugtatja őket, és nem fog annyit csörögni szegény szüleim telefonja.
Már csak egy Grand Slam-győzelemre van Pete Sampras rekordjától. Ez foglalkoztatja?
Hogyne. Nagyon csalódott lettem volna, ha ezt a döntőt is elveszítem, úgy éreztem volna, kidobtam egy évet az ablakon. A pályafutásom ezen szakaszában pedig már csak a győzelmek számítanak, egy elődöntő nem sokat ér. De így nyugodtan vonulhatok pihenőre, és bátran várhatom a következő idényt. A világelsőséget nehéz lesz viszszaszerezni, de meglesznek a lehetőségeim.
