Az olimpia hősei a vendégek

2008.09.10. 07:42
Címkék

A hagyományoknak megfelelően ebben az évben is Budapesten zárul az Adidas-streetballsorozat. A 2008-as challenge hetedik állomása a szombati városligeti gála, amely 9 órakor kezdődik a Műjégpályán. Az idei versenyeken részt vevő csapatok száma 1020 körül lesz, míg a dobóviadalokon összesen 2300-an próbáltak, próbálnak szerencsét. A folyamatosan élénk érdeklődést az is magyarázhatja, hogy a streetball (illetve a kosárlabda három három elleni változata) önálló sportágként bemutatkozik a 2012-es londoni olimpián. A streetballmeccsekre szerda éjfélig lehet nevezni az Adidas-márkaboltokban, a központi szervezőirodában és az interneten (www.streetballnet.hu), míg az ügyességi és dobóversenyekre a helyszínen jelentkezhetnek az érdeklődők. A rendezvény sztárvendége lesz a pekingi szereplők közül – például – Knapek Edina, Mohamed Aida, Cseh László, Gyurta Dániel és Kozmann György.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; Győri ETO KC-meccs a női kézi BL-ben

Minden más foci
7 órája

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
7 órája

Szalai József ragyogóan kezdte az NB I-es bajnokságot; Bajzát Péter koncertfilmben szerepel

E-újság
7 órája

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
7 órája

Helycsere a Serie A tabellájának végén, a Venezia az utolsó helyre taszította az Udinesét

Olasz labdarúgás
7 órája

Pontrúgásokkal verte a Strasbourgot a Toulouse a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
7 órája

A Hamburg két góllal győzte le a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
7 órája

Jégkorong: két magyar győzelem, négy vereség

Utánpótlássport
8 órája