Nem akart ütközést

2008.09.08. 01:10
Címkék

Mi történt a sikánnál?Mi történt a sikánnál?

A kanyarhoz érve Kimi elé értem, de ő nem adta fel, kifelé tolt a kanyarban. Két választásom volt: vagy megpróbálom bevenni a kanyart, és összeütközünk, vagy levágom a sikánt. Az utóbbi mellett döntöttem.

Ezért pedig büntetés jár.

Tisztában vagyok vele, hogy ha levágok egy kanyart, magam elé kell engednem a másik versenyzőt, ezért lassítottam is. Megelőzött, de ezután cikázott előttem, és amikor az első kanyar előtt megint megelőztem, hátulról nekem jött. Tisztább csatára számítottam.

A verseny elején az első helyen haladva megcsúszott, Räikkönen mögé került, így végül az esőnek köszönhette győzelmét.

Ezt nem tagadom. A második boxkiállásom után láttam, hogy egyre közelebb kerülök Kimihez, ezért nagyon keményen nyomtam a gázt. Nem volt elég nagy a sebességbeli különbség kettőnk között, így inkább azért imádkoztam, hogy eleredjen az eső. Amikor megláttam, hogy a nyolcas kanyarban a szokásosnál korábban fékez, már tudtam, hogy élesben megy a játék.

Legfrissebb hírek

Nagy ember a kispályán – hetvenéves lett Kozma Mihály

Magyar válogatott
13 perce

Szalai József: Igyekszem, hogy újra válogatott legyek

Labdarúgó NB I
37 perce

Bogár a fülben – Bodnár Zalán publicisztikája

Olasz labdarúgás
45 perce

Kupatavasz novemberben – Mohai Dominik jegyzete

Európa-liga
46 perce

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; Győri ETO KC-meccs a női kézi BL-ben

Minden más foci
8 órája

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
8 órája

Szalai József ragyogóan kezdte az NB I-es bajnokságot; Bajzát Péter koncertfilmben szerepel

E-újság
8 órája

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
8 órája