Leipheimer az aranytrikós

2008.09.08. 01:10
Címkék

A Spanyol körverseny nyolcadik szakaszán tovább mászták a kerékpárosok a hegyeket, ám míg szombaton Andorrában hűvös idő és eső várta a bringásokat, addig vasárnap már kellemes napsütésben szenvedhettek a meredek emelkedőkön. A 151 kilométeres etapon három első és egy második kategóriás hegy volt az adag. Az aranysárga trikós olasz Alessandro Ballan a harmadik emelkedőn szakadt le, majd az utolsó hegy elején az Astana ismét megrántotta a sort, nagyjából húszan maradtak elöl. A spanyol Alberto Contador úgy játszott a többiekkel, mint macska az egérrel, ám nem rogyasztotta meg riválisait, így honfitársai, Alejandro Valverde, valamint Igor Anton Hernández is tartották vele a lépést, s a következő csoporttal szemben is csak néhány másodperc előnyük volt. A Tour- és Giro-győztes Contador nem adott ki mindent magából, s erre ráfizetett, a második helyért zajló hajrában – a szakaszt a 38. kilométernél még négy társával megszökő francia David Moncoutié nyerte meg – Valverde lesprintelte. Az összetettben az amerikai Levi Leipheimer vette át a vezetést, Contador a második.

Eredmények a 16. oldalon

Legfrissebb hírek

Nagy ember a kispályán – hetvenéves lett Kozma Mihály

Magyar válogatott
13 perce

Szalai József: Igyekszem, hogy újra válogatott legyek

Labdarúgó NB I
37 perce

Bogár a fülben – Bodnár Zalán publicisztikája

Olasz labdarúgás
45 perce

Kupatavasz novemberben – Mohai Dominik jegyzete

Európa-liga
46 perce

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; Győri ETO KC-meccs a női kézi BL-ben

Minden más foci
8 órája

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
8 órája

Szalai József ragyogóan kezdte az NB I-es bajnokságot; Bajzát Péter koncertfilmben szerepel

E-újság
8 órája

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
8 órája