Bodrogi súlyos sérülést szenvedett

2008.09.08. 01:10
Címkék
Bodrogi László súlyos sérülést szenvedett a Német körversenyen: bukott, szárkapocs- és sípcsonttörést szenvedett. Az idén már nem versenyezhet, így nem lehet ott a szeptember végi vb-n sem.

Itt lett volna a lehetőség a bizonyításra, és Bodrogi László is azt mondta a Német körverseny záró időfutamáról, hogy reméli, jobb formában lesz, mint az olimpián, és kiemelkedő eredményt tud elérni a 35 kilométeres egyenkéntin. Ehelyett a vizes úton a 31. kilométernél kanyarodás közben megcsúszott egy csatornafedélen, és a hírek szerint vaskerítésnek ütközött.

A Crédit Agricole világbajnoki ezüstérmesét azonnal egy brémai kórházba szállították. Az orvosok már rögtön a bukás után lábtörésre gyanakodtak, a részletes vizsgálatok után pedig a legrosszabb gyanú igazolódott be: Bodrogi szárkapocs- és sípcsonttörést szenvedett.

A magyar bringást azóta már meg is operálták, és a honlapján olvasható közlemény szerint az orvosok nyolc hét szigorú pihenőt írtak elő neki. Ez pedig azt jelenti, hogy nem lehetett ott a vasárnapi hamburgi Vattenfall Cyclassicson, és nem indulhat az augusztus 14-én kezdődő Lengyel körversenyen, sőt ami sokkal fájdalmasabb, a szeptember 23–28. között sorra kerülő varesei világbajnokságon sem.

A sérülésen kívül még az is hátráltatja Bodrogit a pályafutásában, hogy csapata az év végén megszűnik, neki pedig még nincs új együttese a következő szezonra, s mivel az idén nem indult a Tour de France-on, és nem ment neki az olimpián, szeptemberben nyújthatott volna olyan teljesítményt, amely segítette volna a csapatkeresést. A pletykák – sok más versenyzőhöz hasonlóan – Bodrogit is hírbe hozták a kerékpár Chelsea-jével, az orosz szupercsapat Katyusával, ennél többet azonban nem tudni a magyar jövőjével kapcsolatban.

Legfrissebb hírek

Szalai József: Igyekszem, hogy újra válogatott legyek

Labdarúgó NB I
27 perce

Bogár a fülben – Bodnár Zalán publicisztikája

Olasz labdarúgás
35 perce

Kupatavasz novemberben – Mohai Dominik jegyzete

Európa-liga
36 perce

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; Győri ETO KC-meccs a női kézi BL-ben

Minden más foci
8 órája

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
8 órája

Szalai József ragyogóan kezdte az NB I-es bajnokságot; Bajzát Péter koncertfilmben szerepel

E-újság
8 órája

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
8 órája

Helycsere a Serie A tabellájának végén, a Venezia az utolsó helyre taszította az Udinesét

Olasz labdarúgás
8 órája