Sétagalopp az esőben

2008.09.07. 01:55
Címkék

Liechtenstein negyedszer vá gott neki a világbajnoki kvalifikációnak, mindeddig azonban nem sok babér termett a hercegség csapatának. Az első két sorozatot pont nélkül (3–52-es, illetve 0–23-as gólkülönbséggel) záró együttes a legutóbbi kiírásban ugyanakkor meglepően jól szerepelt, nyolc (!) pontot gyűjtött, megtréfálva többek között Portugáliát (2–2) és Szlovákiát (0–0) is. HansPeter Zaugg legénységének persze legfeljebb e meglepő teljesítmény túlszárnyalása lehet a célja a most kezdődő küzdelmek során – Németország ellen pedig a svájci szakember is csak a tisztes helytállásban bízhatott. Mindennél többet elárul a párosításról: a liechtensteini válogatott korábban egyszer sem úszta meg nyolc kapott gól alatt a Nationalelf ellen.

A nagy esőben lejátszott vaduzi meccs első perceiben viszont nyomát sem láthattuk e különbségnek, sőt az első kísérletet éppen a házigazdák, pontosabban Mathias Christen neve mellé jegyezhettük fel a hetedik percben. A jobb kapufát nem sokkal elkerülő lövést követően azonban már a várakozásoknak megfelelően folytatódott az összecsapás, a kényelmes tempót diktáló Németország egyre-másra vezette támadásait. A lelkes liechtensteiniek az első félidő közepén adták meg magukat, Lukas Podolski és Piotr Trochowski összjátéka után előbbi hét méterről magabiztosan lőtte ki Peter Jehle kapujának bal sarkát. (A Bayern Münchentől elvágyódó csatárnak alighanem ezzel is tekintélyesebb lett az ajánlólevele.)

Fordulás után hasonló jelenetsor végén a müncheni támadó a kapus jobb keze mellett is betalált, végképp összeroppantva ezzel a hazaiak ellenállását – s csupán egyetlen kérdést hagyva erre az estére: hány vendéggól esik?

Nyolcnál kevesebb lett…

Legfrissebb hírek

„Szeretek bulizni, de most visszafogom magam, hogy mindent magamba szívhassak” – John McGinn az El megnyerése után

Európa-liga
37 perce

Varga Barnabás reméli, hogy hozzátesz valamit az AEK történelméhez

Légiósok
1 órája

Csütörtöki sportműsor: döntő a női vízilabda ob I-ben, bronzmeccs a férfi pólóbajnokságban

Minden más foci
8 órája

Varga Barna: Détáriék népszerűségét nem lehet túlszárnyalni; Majoross: Nem történt semmi, van három pontunk

E-újság
8 órája

„Minden összeállt” – Unai Emery elárulta, mi kell az Európa-liga-győzelmekhez

Európa-liga
8 órája

Óriási harc a jegyekért – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
8 órája

Ehhez hozzá tudnánk szokni – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
8 órája

Jégkorong-vb: az amerikaiak szétlövés után nyertek a németek ellen a mieink csoportjában

Jégkorong
8 órája
Ezek is érdekelhetik