„Profi módon játszottunk”

Vágólapra másolva!
2008.09.07. 01:55
Címkék
A meccs hevében egyszer óriásit csapott a kispad oldalára. Ám ezen kívül leginkább csak a kezébe temette az arcát, a földet bámulta, vagy lelkesen figyelte a pályán történteket. A magyar válogatott szövetségi kapitánya, a holland Erwin Koeman a 0–0-ra végződött Magyarország–Dánia világbajnoki selejtező után után mosolyogva, nyugodtan mondta el a véleményét.

Elégedett az egy ponttal, vagy csalódásként éli meg, hogy nem nyertünk?Elégedett az egy ponttal, vagy csalódásként éli meg, hogy nem nyertünk?

Ha az elmúlt évek történéseit vesszük figyelembe, felelevenítjük, mi történt a magyar futballban, akkor mindenképpen elégedettnek kell lennünk – mondta Erwin Koeman. – Azt mondom tehát, könyveljük el sikerként ezt az eredményt, még akkor is, ha megnyerhettük volna a találkozót. Örömteli és ilyen szinte kiemelendő, hogy nem kaptunk gólt. Kijelenthetem, profi módon játszunk.

Úgy érzi, a magyar válogatott közelebb állt a győzelemhez?

Egyértelműen! Különösen az első félidőben dolgoztunk ki több ziccert, elrontottunk legalább három-négy gólszerzési lehetőséget, míg a dánok csupán egy ilyennel büszkélkedhettek, Niclas Bendtner révén. Ezek után senki sem vonhatja kétségbe, hogy mi álltunk közelebb a három pont megszerzéséhez.

Morten Olsen dán kapitány egyenesen szörnyűnek titulálta a második félidőt...

Én pedig azt mondom, jó meccs volt ez, a közönség izgalmas, lüktető kilencven percet láthatott. Elismerem persze, hogy javulnunk kell, különösen a második félidőben adtunk el rengeteg labdát, és ezt már nem engedhetjük meg magunknak.

A svédek csupán döntetlent értek el Albánia ellen, ezek után alighanem kettőzött erővel küzdenek majd szerdán a magyar válogatottal szemben. Hogyan ítéli meg esélyeinket most, a dán meccs tükrében?

Pontosan ismerem a svédeket, nincs előttem titkuk, így azt mondhatom, győzelmi esélyekkel utazhatunk Stockholmba.

Még most is eltökélten hisz a továbbjutásban?

Azt nem igérhetem meg, hogy világbajnokok leszünk, de a svédekkel és a dánokkal így is partiban lehetünk a továbbjutásért. Az nem vitás, hogy Portugália a nagy favorit.

Hogyan ítéli meg Dzsudzsák Balázs és Huszti Szabolcs teljesítményét?

Ha Dzsudzsák Balázs igazán nagy futballista szeretne lenni, akkor jóval többet kell labda nélkül mozognia, a résekbe befutnia. Ebben rengeteget kell javulnia, de azon leszünk, hogy a tehetséges fiatalember fejlődjön, mert a magyar futball nagy értékéről van szó. Huszti Szabolcs kihagyott egy óriási ziccert, azzal talán megnyerhettük volna a találkozót, de én mégis elégedett vagyok teljesítményével, rengeteget dolgozott.

Két balhátvédünk van a keretben, ön mégis jobb bekket szerepeltetett ezen a posztot Bodnár László személyében. Miért?

Tudtuk, hogy Jan Dahl Tomasson rendkívül gyors szélső, márpedig Lőw Zsolt aligha vehette volna fel vele a harcot. Bodnár László teljesítményével tökéletesen elégedettek lehettünk.

Nem érzi nagy luxusnak, hogy hazai pályán igazi csatár nélkül kezdett a csapat, aztán Torghelle Sándor beállításával ez egy támadóra emelkedett.

Az első félidőben Huszti Szabolcs a második félidőben Torghelle Sándor játszott középen, de Gera Zoltán és Dzsudzsák Balázs is felzárkózott, így olykor három támadóval rohamozhattunk.

Elődje, Várhidi Péter azt nyilatkozta az elmúlt hónapokban töbször is: a vbselejtezőkre érhet össze a csapat...

– Ne merüljünk el a múltban. Ez a csapat igen is összeérhet, és állítom a csoportküzdelmek végéig harcban leszünk a továbbjutásért.

Legfrissebb hírek

Mérlegre állítja futballistáit karácsony után Guardiola

Angol labdarúgás
17 perce

A csákvári fiataloknál nem a kor, hanem a tudás számított

Labdarúgó NB II
38 perce

Tizenkét évre tiltották el a bundázó kínai teniszezőt

Tenisz
58 perce

Koch Máté: A Los Angeles-i olimpia logója a háttérképem

Egyéb egyéni
1 órája

NHL: Sidney Crosby megdöntötte Mario Lemieux pittsburghi pontrekordját

Amerikai sportok
1 órája

NB III: a Maldív-szigetekre igazolt az Eger középpályása

Labdarúgó NB II
1 órája

Ökölvívás: eredményes évet zár a magyar utánpótlás

Utánpótlássport
1 órája

IFFHS: a férfiaknál Luis Enrique, a nőknél Renée Slegers lett az év edzője

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik