Hibátlan maradt a címvédő

2008.09.07. 01:55
Címkék

A bajnoki rajt előtt remek erőfelmérőként szolgált a kétnapos, Kulcsár Anita emlékére rendezett négycsapatos dunaújvárosi torna. Rögtön az első napon, pénteken remek csatát vívott a házigazda és a győri gárda: az első félidőben még a hazaiak vezettek 16–14-re, ám a fordulást követően felgyorsult a zöld-fehérek játéka, és izgalmas küzdelemben fordítani tudtak (31–33).

A Győr a folytatásban is kimagaslott a mezőnyből, és az orosz Lada Togliatti ellen (amely pihentette az olimpián szerepelő sztárjait) sok lehetőséget kaptak a fiatalok is. Görbicz Anita csapata vezéregyénisége volt a tornán, míg Vérten Orsolya egyelőre még csak a pályán kívülről figyelhette társait, de lehet, hogy a keddi bajnokin vagy legkésőbb egy hét múlva már játszhat. Az új szerzemény, Gabriela Rotis-Nagy október-november táján léphet pályára. A kényszerű vérátömlesztésen áteső dunaújvárosiak igazolták, hogy nehézségeik ellenére is számolni kell velük a dobogós helyekért folyó küzdelemben az élvonalban.

A magyar csapatok edzői közül a bajnoki címvédő Győr trénere, Konkoly Csaba arról beszélt, hogy még hosszú út áll előttük; ezen a tornán az volt a lényeg, hogy nemzetközi szintű ellenfelekkel vívott győztes mérkőzésekkel tudják megkoronázni a felkészülést. A szakember szerint a fiatalok fejlődése és a csapatépítés terén egyaránt profitáltak a tornából. Kollégája, a dunaújvárosi Imre Vilmos sem volt elégedetlen: „Mindhárom mérkőzésen különböző taktikai megoldásokat próbáltunk ki, fizikailag tökéletes állapotban van az együttes. Ismét látszott, mit jelent számunkra Ferling Bernadett játéka. Kiváló csapatok ellen küzdhettünk, méltón adóztunk Kulcsár Anita emléke előtt.”

Eredmények a 17. oldalon

Legfrissebb hírek

„Életem legfontosabb versenyén nyugodtabb voltam, mint valaha” – Kropkó Jázmin a dakari ezüstéremről

Egyéb egyéni
11 perce

Nagy ember a kispályán – hetvenéves lett Kozma Mihály

Magyar válogatott
33 perce

Szalai József: Igyekszem, hogy újra válogatott legyek

Labdarúgó NB I
57 perce

Bogár a fülben – Bodnár Zalán publicisztikája

Olasz labdarúgás
1 órája

Kupatavasz novemberben – Mohai Dominik jegyzete

Európa-liga
1 órája

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; Győri ETO KC-meccs a női kézi BL-ben

Minden más foci
8 órája

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
8 órája

Szalai József ragyogóan kezdte az NB I-es bajnokságot; Bajzát Péter koncertfilmben szerepel

E-újság
8 órája