Ezt már Oliver Kahn sem tudta kivédeni

„Már lezártam magamban életem aktív labdarúgással kapcsolatos fejezetét, de azért jó érzés még egyszer pályára lépni az Arenában. Már nincs, amit még egyszer szeretnék átélni a pályán, de azért csalódást sem szeretnék okozni. Ugyanakkor semmiképpen sem úgy állok a kapuba, hogy hat védhetetlen lövést még mindenképpen hárítanom kell.”

Oliver Kahn ezekkel a mondatokkal vágott neki élete vélhetően utolsó (félig) valódi mérkőzésének, amelyen a Bayern München és a német válogatott feszült egymásnak. Bár ez volt a hivatalos búcsúmecscse, összességében azért ezt már nehéz volt komolyan venni. Elköszöntek tőle a tavaszi Bayern München–Hertha BSC bajnokin (ez volt az utolsó tétmérkőzése, szerette volna végigjátszani, de egy utolsó nyílt színi taps kedvéért Ottmar Hitzfeld csak azért is lecserélte), aztán az utolsó Bayern-fellépésén 120 ezren tapsoltak neki Kalkuttában a Mohun Bagan ellen, most pedig csaknem hetvenezren jöttek ki miatta a müncheni futballszentélybe.

S tényleg csak miatta jöttek, nem pedig a mérkőzés szakmai „finomságai” miatt. Az összecsapást nehéz lett volna vérre menőnek titulálni (bár azért nem volt felhangoktól mentes a felvezetés, hiszen Kahn megtagadta, hogy mindkét csapatban védjen, mondván, annyira megviselte mellőzése a 2006-os vb-n, hogy inkább csak a Bayern kapujába áll be), még ha a szabályoknak megfelelően végeredményt is hirdettek (a történeti hűség kedvéért: Miroslav Klose, illetve Piotr Trochowski góljával 1–1 lett a vége).

Münchenben végérvényesen lezárult egy korszak a német futball történelmében. Kahn volt az utolsó olyan német játékos (az utolsó előtti meg Stefan Effenberg), akiről mindenkinek volt véleménye. Hogy jó vagy rossz, az másodlagos, de volt. Ő nem tartozott azon robotok, „arc nélküli” futballisták közé, akik napjaink labdarúgását uralják. Neki még majdnem minden stadionban jutott banánzápor (az egyik televíziós szerkesztő meg is jegyezte, milyen rossz napok jönnek majd a zöldségesekre…), de ha úgy adódott, morogva bár, de megtapsolták. Mert sokszor rászolgált az elismerésre. Ám eddig (egészen pontosan a mérkőzés 75. percéig) tartott a történet, és nem tovább. Legkésőbb szeptember 3-án új fejezet kezdődik Kahn életében.

„A labdarúgásban mindig az eredmény, a játékosok és a következő mérkőzés volt a fontos – mondta egyszer. – Alig ért véget az idény első fele, máris a következőről kellett beszélni. Az olyan egyesületekben, mint a Bayern, nem lehetett élvezni a pillanatokat. Most már én óhajtom beosztani az időmet. Szeretném élvezni az életet.”