Béláról jut eszembe, hogy micsoda remek fegyver az a kamu marketingoptimizmus, amelyről az agyongyötört magyar futballban kétévente lefújja a port az aktuális focivezér: harcban leszünk a továbbjutásért! Most ugyebár éppen a Hollandiából érkező Erwin Koeman kapitány háta mögé lehet beállni, és onnan vékonyka hangon kiabálni: nyerünk! Még négy napig lehet, hiszen annyi van még vissza a Dánia elleni találkozóig.
Azonban néhány apróságot nem árt észben tartani: a vb-selejtezők sorsolásakor Magyarországot a negyedik kalapból húzták ki (tán nem véletlenül); a rövid passzos játék mutatósnak bizonyult – a kocogós edzőmeccseken; a vészes csatárínség megoldására fél év megfeszített munkájával sikerült újra felfedezni Torghelle Sándort. Ha ezt így együtt összegyúrjuk, akkor azért eltűnődhetünk azon: mire fel a fene nagy optimizmus, nem jobb, ha maradunk a földön?
A magam részéről a csoport negyedik helyének is örülnék (tetszenek emlékezni: 2006-ban Málta–Magyarország 2–1 – nem volt olyan régen...), főleg akkor, ha valóban azt látnám, hogy van fantázia a válogatott játékában, azaz a gólhoz nem kell öt, hat, hét... kihagyott helyzet, hanem egyszer megkerülve a Liverpool profiját, Daniel Aggert mondjuk éppen Torghelle Sándor higgadtan a jobb alsóba helyezi a labdát.
S ha ez megvan, akkor tényleg a helyünkön vagyunk, mert a realitás – ma még – néhány jobb mozdulatról szól. Persze kérdés, hogy néhány jobb mozdulat elegendő-e, főleg azoknak, akik minden mindegy alapon telekürtölik az országot, hogy harcban leszünk a továbbjutásért.
Pedig jobban járnánk, ha már megelégednénk azzal is, ha a lefújás után annyit mondhatnánk: játékosaink már tudnak harcolni. Elhihetik, Béla akkor is lelkes maradna...
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik