Három gólig keményen hajtottak (folytatás)
kezdve már csak az volt a kérdés, hogy a hazai kékek kiütik-e a vendég kékeket. Ám más magyar profi csapatokhoz hasonlóan a Zalaegerszeg is leállt, és nem küldte még jobban padlóra a szemmel láthatóan megroggyant MTK-t. Csoda-e, ha arról beszél szurkoló, szakember, hogy a mi fiaink nem bírják a nemzetközi tempót, és nem csupán mondjuk a VfB Stuttgart, hanem egy szerb, horvát vagy svájci tucatcsapat is pörgősebb, gyorsabb futballra képes.
A Zalaegerszegnek hajtania kellett volna kilencven percig, és annyi gólt lőnie, amennyi csak belefér. Ehelyett a hajrára valamelyest magára talált a fővárosi gárda is, így elkerülte a csúfos vereséget. Külön szólni kell Pál Andrásról, aki gyakorlatilag egyedül vette fel a harcot a hazaiakkal – az ő semlegesítése megoldhatatlan feladatnak tűnt: az MTK csatára úgy cselezett és lépkedett át a vendéglátók hátvédein, mintha lapuleveket kerülgetne. Igaz, ő kevésnek bizonyult ahhoz, hogy csapata felvegye a versenyt és a harcot a ZTE-vel. Érdekes, tanulságos találkozó volt ez: a hazaiak jóval nagyobb akarással küzdöttek, mint legutóbb Kispesten, és ez lehet a zalaegerszegi sikerek záloga. Talán a győzelmek öszszekovácsolhatják az edzőt és játékosait...
Ami az MTK-t illeti: a cél egyértelmű, vagyis az agárdi futballgyár „termelése” a leglényegesebb – fontosabb még az eredményességnél is. Újra érdemes hangsúlyozni, hogy mindez veszélyekkel is jár: meghatározó labdarúgókat elengedni a riválisokhoz nem éppen szurkolóbarát üzletpolitika. Az más eset, ha a még fiatalabb MTK képes lesz bravúrokra is, mert akkor új kedvencek lehetnek majd a Hungária körúton, ám erre még egy kicsit várni kell.
A Zalaegerszeg ezen a napon egyértelműen jobb volt, mint a változásokon áteső bajnoki címvédő.
