Senki sem legyőzhetetlen

2008.08.28. 00:18
Címkék
A három ezüstérmet sem volt egyszerű feladat megnyernie Cseh Lászlónak, de nagy erőpróba elé állítja a halászteleki fiút az is, ami az olimpia után várt és vár rá. Nyilatkozatok, interjúk, szereplések – mindenki a jelenkor legeredményesebb magyar úszóját faggatja, kérdezi múltról, jelenről, jövőről. Cseh László kedden szerkesztőségünk vendége volt.

Az olimpia előtt lapunk nak adott interjújában több nevet felsoroltam, és ön mindenkiről elmondta véleményét. Megismételhetnénk most ezt – immár Peking után? Talán mást gondol, mást érez most. Az olimpia előtt lapunk nak adott interjújában több nevet felsoroltam, és ön mindenkiről elmondta véleményét. Megismételhetnénk most ezt – immár Peking után? Talán mást gondol, mást érez most.

Nem hiszem, hogy megváltozott volna a véleményem, de próbáljuk meg.

Turi György. Akkor azt mondta, nagyon szigorú edző, aki kihozza önből a maximumot, és akivel a hétköznapokban is jól megértik egymást.

Annyit tennék ehhez hozzá, nagyon örülök annak, hogy a munkánk ilyen jó időke, és három ezüstérmet eredményezett.

Az edzője volt az első, akivel a döntők után találkozott?

Igen, rendszerint ő az. Ilyenkor átölel, nincs szükség szavakra. Most is mindketten tudtuk, hogy nagyon sokat dolgoztuk ezekért az eredményekért.

És mennyi idő jutott az örömre, az ünneplésre? Vagy az első ezüstérem után már a 200 pillangó állt a középpontban?

Igen, örültünk, megveregettük egymás vállát, de húsz-harminc perc után már a következő versenyszámra fókuszáltunk.

Azt már tudjuk, mi történt a finálék után. De hogyan készül a döntőre?

Edzőmtől minden alkalommal kapok egy levelet, amelyben vagy pusztán csak egy időeredmény szerepel, vagy a taktika, az, mit kér tőlem a medencében. Az olimpián ez utóbbi állt a papíron mindhárom alkalommal. A másik fontos momentum: a finálék előtt mindig ugyanazt a számot hallgatom meg, amely – mivel kemény rockzene – felpörget a nagy feladat előtt.

Michael Phelspről néhány hete azt mondta, hogy a világ legjobb úszója, de senki sem legyőzhetetlen. Azt jósolta, hogy az amerikai úszó Pekingben nem dönti meg Mark Spitz rekordját, és nem nyer nyolc aranyérmet. Nyert.

Nagyon jó formában versenyzett Phelps, ám továbbra is tartom, hogy senki sem legyőzhetetlen. Engem pedig hihetetlenül motivál, hogy legyőzzem őt.

Ryan Lochte volt a következő név – az olimpia előtt úgy vélekedett, hogy ő fejlődött a legtöbbet az elmúlt időszakban.

Idei eredményei valóban megleptek, de készültem arra, hogy talán megverhetem. Pedig sokan őt is legyőzhetetlennek kiáltották ki.

A négyszáz vegyes előfutamai után azt mondta, el akarta kerülni, hogy a két amerikai között ússzon, mégis közéjük került a döntőben. Nem pont így volt szerencsés?

Igen, ma már ez egyértelmű, hiszen így mindkettejüket láttam, pontosan érzékeltem, hol tartanak.

És elővette azt a menetrendet, amelyet korábban sportpszichológusával, aztán pedig önmagában többször lejátszott.

Ez pontosan így történt. Tökéletesen felkészültem rá, mi lesz akkor, ha a két amerikai előttem lesz, egy pillanatig sem görcsöltem be attól, hogy mindketten előttem voltak háromszáz méter után.

Na, de arra, hogy az utolsó ötven méteren így lehajrázza Lochtét, senki sem számított… Vagy igen?

Az volt a taktika, hogy gyorson adjak bele mindent, én meg tempóztam, ahogy csak bírtam.

Különösen a kétszáz pillangón volt szembetűnő, hogy milyen jók a fordulói.

Sokat gyakoroltam, és valóban fejlődtem, bár Phelpséi még mindig sokkal jobbak.

Igaz, hogy most ön említette az amerikait, de nem idegesítő, hogy ezüstérmei kapcsán Phelps mindig szóba kerül?

Erre sohasem gondoltam. Sokszor elmondtam már, örülök annak, hogy az amerikai most versenyez, lehet, hogy sokak számára hihetetlen, de komolyan gondolom, amit az olimpia előtt mondtam: ha Phelps nem lenne, lehet, hogy én sem lennék ilyen sikeres.

Ki ne hagyjuk Cseh László nevét! Az olimpia előtt nem akart ehhez a névhez semmit sem hozzáfűzni.

Most is tartom magam ehhez.

A négyszáz vegyes fináléjában volt még egy magyar. Korábban azt nyilatkozta, bízik benne, hogy Kis Gergő is döntőbe jut.

Gergő hihetetlenül nagyot úszott az olimpián, három és fél másodperccel jobbat, mint az egyéni legjobbja. Lehet, hogy lassan fel kell arra készülnöm, hogy itthon is legyőzhet valaki?

Ezt komolyan kérdezi?

Mondtam, hogy senki sem legyőzhetetlen – mosolyog. – És azt el ne felejtse megírni, hogy társaim is remekül helytálltak Pekingben, hiszen rengeteg egyéni csúcs született, és egy úszó mit tehetne annál többet az olimpián, mint hogy élete legjobb időeredményét éri el?

Legfrissebb hírek

A DVSC 19 gólos sikerrel igazolta a papírformát a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
15 perce

Az edzőváltáson áteső MTK kétgólos hátrányból mentett pontot a Kispest-Honvéd ellen

Labdarúgó NB I
19 perce

Élvonalbeli újonc játékvezető debütál a Kisvárda–Puskás Akadémia bajnokin

Labdarúgó NB I
19 perce

Megérkezett az eső; Leclerc, Hamilton, Russell és Verstappen is rajtbüntetést kapott – Sao Pauló-i Nagydíj, időmérő

F1
20 perce

Ödegaard lesipuskás góljával nyert az Arsenal, nem bírt a Fulhammel a Newcastle

Angol labdarúgás
45 perce

MotoGP: Márquez nyerte a katari sprintfutamot, vasárnap világbajnok lehet

Egyéb autó-motor
49 perce

Hét góllal vezet Németországban a szünetben a Győri ETO

Kézilabda
1 órája

Serie A: a 18 éves Prettenhoffer nélkül győzött a Cagliari a Frosinone ellen

Olasz labdarúgás
1 órája