„Egy év múlva jövök!”

SINKOVICS GÁBORSINKOVICS GÁBOR
2008.08.28. 00:18
Címkék
Szerdán hosszú órákat töltött a Sportkórházban Lipcsei Péter. Átesett néhány kivizsgáláson, hogy a csütörtök reggel kilenc órakor kezdődő műtétje előtt mindent ellenőrizzenek az orvosok. A Ferencváros csapatkapitánya pályafutása során harmadszor kerül műtőasztalra, miután hétfő este, a Békéscsaba elleni bajnoki találkozón (6–1) ütközött a vendégek kapusával.

A futballista balszerencséjére nemcsak a térdszalagok szakadtak el, hanem a porc is megsérült. Minden a műtét után derül majd ki Lipcsei Péter jövőjét illetően, de az már most kijelenthető: a futballista visszatérésre készül.

Tudott aludni?

Semmit sem aludtam – felelte tömören Lipcsei Péter. – Egyrészt a fájdalom miatt, másrészt pedig az agyam is pörgött megállás nélkül. Gondolkodtam a helyzetemen, s persze a jövőmön. Aztán újra és újra oda lyukadtam ki, hogy nem szabad feladnom, mindenképpen vissza kell térnem a futballpályára.

A közvélemény egy része gyakorlatilag már elkönyvelte, hogy ezzel a hétfői sérüléssel véget ért a pályafutása.

Tisztában vagyok vele, hogy sokan leírtak, de azért sem törődöm bele a sorsomba. Meg aztán rengeteg erőt ad az emberek szeretete; kedden háromszor merült le a telefonom, annyian hívtak. Keresett például a volt újpesti Kovács Zoltán, Tóth Norbert a Haladásból és még ki tudja mennyien. Mindenki biztatott, úgyhogy egyszerűen muszáj talpra állnom. Az igaz, hogy ez a sérülés most súlyosabb, mint amelyet Portóban 1996-ban elszenvedtem, de bízom Berkes István professzorban, aki a műtétet végzi.

Mit gondol, mikor húzhat újra FTC-mezt?

Talán tavasszal már edzhetek. Az biztos, hogy ott akarok lenni jövő augusztusban, amikor a Fradi ismét NB I-es mecscset játszik. Azaz egy év múlva jövök vissza.

Visszanézte már a jelenetet?

Még nem. Apám is felhívott, s persze néhány barátom is elmondta a véleményét, mondván, minek kellett nekem fölényes vezetésnél belemennem egy ilyen szituációba. Azt mondtam mindenkinek, hajtott a győzni akarás, egyszerűen nem cselekedhettem másként.

Legfrissebb hírek

Pigniczki Fanni az 59. helyen áll egyéni összetettben az rg-vb-n

Torna
29 perce

Csúcs ez a Kós!; Halász Bence: Katzberg azért nem ijedt meg

E-újság
31 perce

Transzferguruból pénzhajhász influenszer? – Cselőtei Márk publicisztikája

Minden más foci
1 órája

A végselejtezésért, előre! – Malonyai Péter jegyzete

Európa-liga
1 órája

A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a terepraliversenyt Várpalotán

Egyéb autó-motor
1 órája

Groningenbe igazol Csinger Márk – sajtóhír

Labdarúgó NB I
1 órája

Felkészülés: szűkösen, de megnyerte a Real Madrid a La Liga-főpróbát

Spanyol labdarúgás
1 órája

Törökország nem lassít: Lukakut a Fenerbahce, Vlahovicsot a Besiktas jelentette be – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
1 órája