Katedrán a tanítómesterek

Road to Redemption! „Szerezzük vissza!” Ezzel a szalagcímmel harangozták be a legnagyobb amerikai lapok a férfi kosárdöntőt. A történet négy évvel ezelőtt kezdődött. Az athéni olimpia eredményhirdetéséhez lehajtott fejű amerikai szupersztárok vezették be az érmes csapatokat. A bronzérmes gárda tagjai jöttek be először az OAKA-csarnokba. Amikor az NBA-csillagok átvették érmüket – a bronzot(!) –, ha lehet, még mélyebbre hajtották a fejüket, és szomorúan hallgatták a győztes argentinok himnuszát. Akkor már minden amerikai sportvezető komolyan vette, hogy valamit tenni kell. Tenni kell, mert a sportág tanítómesterei a sydneyi olimpia döntője óta semmit sem nyertek, sem világbajnokságot, sem olimpiát. Egészen 2008. augusztus 24-ig, a pekingi torna fináléjáig.

Három évvel ezelőtt a válogatottságot vállaló NBA-sztárokkal aláírattak egy szerződést, amelyben azt vállalták, komolyan veszik a nemzeti mezt és a felkészülést. Komolyan vették. A közvetlen ráhangolás kezdetén, a nyár elején Mike Krzyzewski – vagy ahogyan Amerika-szerte nevezik: „Coach K” – az első edzés első momentumaként lejátszotta kiválasztottainak a himnuszt. Az amerikait! Látszott a legnagyobb csillagok arcán is: megértették, azért vannak itt, hogy ezt a dallamot hallgathassák Kínában augusztus utolsó előtti vasárnapján, a dobogó tetején állva.

A tornán a döntőig átlagban harminc ponttal verték meg a riválisokat, a csoportmérkőzéseken többek között 119–82-re legyőzve a most is a túlsó térfélen sorakozó, világbajnoki címvédő spanyol válogatottat.

Az is bebizonyosodott azonban, hogy az amerikai megasztárok is képesek izgulni, és ebben az állapotban hajlamosak a feledésre. A finálé legelején ugyanis elfelejtettek védekezni. A spanyolok pedig rettenetesen összeszedték magukat, és annak ellenére szervezetten játszottak, hogy az egyik legfontosabb emberük, José Manuel Calderón sérülés miatt nem léphetett pályára. A Toronto Raptors hátvédjét a Memphisből Barcelonába visszatérő Juan Carlos Navarro pótolta – kiválóan. Az elején a végül 18 pontig jutó katalán dobógép hathatós közreműködésével általában négy-öt ponttal vezetett a világbajnok. A negyed közepén „Coach K” időt kért, és nyomatékosan felhívta tanítványai figyelmét a védekezés mindenhatóságára.

Felfogták ezt még idejében az amerikai kosarasok, attól fogva gyakorlatilag nem hagytak levegőt az ellenfél játékosainak, akik láthatóan nem tudtak mit kezdeni a letámadás és a szoros emberfogás ellen. Fordított a Team USA, és az első negyed végén már 38–31-re vezetett. A kosárözön bővelkedett látványelemekben. A feljavuló védőmunka jutalmaként rengeteg labdát szereztek az amerikaiak, és ezekből indulva kedvükre zsákolhattak. A f e l t á m a dás szellemi vezére Dwyane Wade volt, aki a 2006-os NBAnagydöntőben látott formáját idézte: a félidő legvégén hibázott először dobást, és összesen 27 pontot szerzett!

A meccsen remekül szórakozott a közönség – soraiban egy Los Angeles-i szupersztárral, David Beckhammel, aki az olimpiai zászló londoni átvételére érkezett Pekingbe. Ha már itt volt, bőszen tapsolt „falubelijének”, Kobe Bryantnek, aki – társaihoz hasonlóan – igazi csapatemberként játszott ezen a döntőn. Mert ezt a döntőt csak csapatként tudta megnyerni az amerikai válogatott, ugyanis a spanyolok sem küzdőszellemben, sem látványos játékelemekben nem maradtak le ellenfelük mögött. A 32. percben az eksztázisban játszó Rudy Fernández triplájával 91–89-re feljöttek a fehér mezesek, sőt a csapatkapitány, Carlos Jiménez hármasával még a 38. percben is csupán 108–104-es amerikai vezetés virított az eredményjelzőn. Akkor Krzyzewski még egyszer, utoljára időt kért, majd egy perccel később Kobe Bryant triplája és bónuszbüntetője tíz pont környékére tornázta fel a különbséget. A Lakers és az NBA egyik legfénylőbb csillaga joggal lökte diadalittasan az ég felé az ökleit! Megnyerte az amerikai válogatott a pekingi olimpiát.

Ezúttal nem kellett lehorgasztott fejjel besunnyogni az eredményhirdetésre. Carlos Boozer, Carmelo Anthony, Dwyane Wade és LeBron James büszkén énekelte a himnuszt – a dobogó tetején! Ők tudják leginkább a különbséget: ott álltak az alsó fokon Athénban is. Az Egyesült Államok játékosai megtették, amit elvárt tőlük a haza: megérdemlik a megváltást!