Norvégia a trónon

2008.08.24. 05:20
Címkék

Örömtáncot jártak a norvég lányok a döntő lefújásakor, és a boldogságtól könnyek szöktek a sok nagy csatát megélt sikerkapitány, Marit Breivik szemébe is. Az ünneplésre meg is volt minden okuk az Európa-bajnok skandinávoknak, hiszen a fináléban – az utóbbi évek csúcstornáinak örökrangadóján – káprázatos teljesítménnyel és nagy gólkülönbséggel múlták felül a világbajnok Oroszországot.

Az egymással vívott legutóbbi vb-finálét az oroszok, az Eb-döntőt a norvégok nyerték meg. Olimpián még nem szerepelt Jevgenyij Trefilov mester együttese, amely szeretett volna a hajdani szovjet sikercsapat (aranyérmes volt Montrealban és Moszkvában, bronzot nyert Szöulban és Barcelonában) nyomdokaiba lépni, s bár a pekingi ezüsttel ez sikerült, a világbajnok lányok mégis csalódottak voltak. A motiváltabb, frissebb norvégok végre fináléba jutottak (Atlantában, a bronzmeccsen Laurencz László csapatától kaptak ki, Sydneyben pedig Mocsai Lajos együttese fosztotta meg őket a döntőbe jutástól, Athénba meg nem jutottak ki), s teljesült leghőbb vágyuk. A vb- és Eb-aranyak után olimpiát is nyertek. A sportszerű küzdelemben Norvégia szinte száguldott. Legjobbjai közül ezúttal is kiemelkedően játszott Katrine HaraldsenLunde kapus, aki 14 lövést hárított (40 százalékos hatékonyság). A mezőnyben Gro Hammerseng, a világ legjobb játékosának a minap megválasztott irányító dirigálta társait. Közülük LinnKristin Riegelhuth ellenállhatatlan volt, tíz kísérletből kilenc gólt lőtt, és Else Sörlie-Lybekk (9/7) is parádézott.

Az oroszok, akikből talán túl sokat kivett a franciákkal vívott hosszabbításos negyeddöntő, valamint a magyarokkal játszott elődöntő, nem akartak hinni a szemüknek, mert mire belemelegedtek volna a fináléba, Norvégia szinte behozhatatlan előnyhöz jutott (13–3). Trefilov kapitány is tehetetlen volt, mert kapusai gyatrán védtek, támadásban és védekezésben egyaránt vergődő együttese nem is tudott öt gólnál közelebb kerülni vetélytársához. Oroszország az olimpia végére elfáradt, s a magyarokat Peking előtt háromszor megleckéztető Norvégia megérdemelte az aranyat.

Legfrissebb hírek

Heti program: Európa-liga-döntő, zárul a PL, a La Liga és a Serie A

Európa-liga
21 perce

Tuboly Máté bekerült a Niké Liga tehetségeinek válogatottjába

Minden más foci
31 perce

NB I: 12 év után nyert újra magyar edző, 20 év után ismét újpesti a gólkirály

Labdarúgó NB I
42 perce

Kick-box vk: a tíz magyar aranyból négyet Bumba Mason szerzett

Egyéb egyéni
49 perce

Szalai Gábor: A Fradinak mindig bajnoknak kell lennie

Labdarúgó NB I
1 órája

Rossz hír a bosnyákoknak: kihagyhatja vb-t a korábbi debreceni és diósgyőri csatár

Foci vb 2026
1 órája

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
1 órája

Csata a berohanó ultrákkal – nem így képzelte a búcsút a Nantes klublegendája

Francia labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik