Brazília az olimpiai bajnok

2008.08.24. 05:20
Címkék

Néhány hét tel az után, hogy Brazília női röplabdázói megnyerték az idei World Grand Prix-t, magabiztos játékkal, világranglista-vezetőhöz méltóan versenyezték végig az olimpiát, és játszmaveszteség nélkül jutottak be a fináléba. Ott aztán a Lang Ping irányította amerikaiakkal hozta őket össze a sors, de az egyesült államokbelieknek sem sikerült megszorongatniuk a dél-amerikaiakat, így a José Roberto Guimaraes vezette brazilok a rengeteg elvesztett finálé és elődöntő után végre felértek a csúcsra.

„Nem tudtam elképzelni, hogy annyi szerencsétlen kudarc után elbukhatunk az aranykapuban!” – mondta a döntő után Fofao. A brazil válogatott 38 éves csapatkapitányának ez már a negyedik olimpiája volt, így szerepelt a Sydneyben bronzérmes, illetve az Atlantában és Athénban negyedik helyen végző együttesben is, ám 15 év válogatottság s az olimpia után minden valószínűség szerint elköszön a nemzeti csapattól – erről azonban nem volt hajlandó beszélni.

„Most nem a jövőm a fontos, hanem hogy nyertünk! Szeretnénk méltóképpen megünnepelni ezt a csodálatos napot, amelylyel olyan sok honfitársunknak szereztünk örömet!”

Legfrissebb hírek

Heti program: Európa-liga-döntő, zárul a PL, a La Liga és a Serie A

Európa-liga
23 perce

Tuboly Máté bekerült a Niké Liga tehetségeinek válogatottjába

Minden más foci
33 perce

NB I: 12 év után nyert újra magyar edző, 20 év után ismét újpesti a gólkirály

Labdarúgó NB I
44 perce

Kick-box vk: a tíz magyar aranyból négyet Bumba Mason szerzett

Egyéb egyéni
51 perce

Szalai Gábor: A Fradinak mindig bajnoknak kell lennie

Labdarúgó NB I
1 órája

Rossz hír a bosnyákoknak: kihagyhatja vb-t a korábbi debreceni és diósgyőri csatár

Foci vb 2026
1 órája

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
1 órája

Csata a berohanó ultrákkal – nem így képzelte a búcsút a Nantes klublegendája

Francia labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik