Nem zavarta, hogy tőle várták az első aranyat, ő is vakon hitt benne, hogy nyer. Ilyen egyszerű lelki háttérrel vágott neki a kenu egyes 1000 méteres döntőjének Vajda Attila (6–7. és 32. oldal). Hogy aztán a célba érés után „Őrülten jó!” felkiáltással válaszolja meg a „Milyen érzés olimpiai bajnoknak lenni?” közhelykérdést. A kettő között minden úgy történt, ahogy Vajda akarta: „Az volt a terv, hogy ötszáz
méternél indítok egyet, aztán ha szükséges, még annyiszor gyújtom be a rakétát, ahányszor csak kell.” Háromszor kellett. „Hatszáznál, aztán hétszáznál, majd nyolcszáznál… Kilencszáznál már észleltem, hogy a többiek kezdenek leszakadni…” Edzője, Vécsi Viktor már 750 méternél elkönyvelte tanítványa győzelmét. „Ez is bizonyítja, hogy ő a szakember” – magyarázta Vajda, aki a lényeget így foglalta össze: „Kemény volt, hosszú volt, de jó volt.”
Aranyat remélt a női négyes (8–9. oldal) is, ám Kovács Katalin, Szabó Gabriella, Kozák Danuta és Janics Natasa majdnem fél hajóhosszal kikapott a német egységtől. A vetélytársak a rajt után az élre álltak, s ott is maradtak egészen a célig. Határtalan volt a lányok szomorúsága, hiszen bizonyítani akarták minden kétkedőnek, ők nem csupán nagyon jók – a legjobbak. Hogy miért nem sikerült, arról Kovács Katalin így beszélt: „Nem tudtuk megcsinálni, amit szerettünk volna, több volt bennünk, de valamiért nem sikerült. Talán elrontottuk a rajtot… A többiek csalódottak, én sem vagyok boldog, nagyon vágytam erre az aranyéremre…”
Kozmann György és Kiss Tamás (10–11. oldal) mellett ott volt Kolonics György is a hajóban… Ahogy Kozmann mondta, „érdekes módon szinte kívülről láttam magunkat…” A tragikus körülmények között elhunyt bajnokhoz méltón versenyzett a néhány hete összeülő kettős – fantasztikus hajrával lett bronzérmes. Kozmann szerint: „nem mentünk tökéletes pályát, a középdöntőben jobban esett a versenyzés”, Kiss pedig – miközben szinte fel sem tudta fogni, mi történt vele – finomított az értékelésen: „Azért mindent kiadtunk magunkból, még ha a »főnök« nem is elégedett.” A bronzérmes kettőst felkészítő Ludasi Róbert nem merte nézni a versenyt („Csak az utolsó métereket…”), ám természetesen főszerep az övé. Tudta, hogy a tragédia árnyékában nem sokat „szakmázhat”, ezért azt mondta Kozmannnak, hogy „kemény vagy, és kemény leszel, amikor odaértek a tribünhöz, adjál bele mindent, ami csak tőled telik”.
Sorrendben harmadszor játszhat olimpiai döntőt a
folytatás...
