Egyesült Államok–Ausztrália 116–85 (25–24, 30–19, 34–18, 27–24) |
Az Egyesült Államok férfi kosárlabda-válogatottja 116–85-re legyőzte Ausztráliát a negyeddöntőben, így bejutott az elődöntőbe, ahol az Argentína–Görögország mérkőzés győztesével találkozik majd pénteken.

Fotó: Reuters
Az ausztrálok a második félidőben csak loholtak az eredmény után

Fotó: Reuters
Az ausztrálok a második félidőben csak loholtak az eredmény után
A „Boomersnek” nem is sikerült a nagy bravúr, habár a mérkőzés első felében még helytállt a Patrick Mills vezette csapat.
Az első negyedben hiába szerzett kilencpontos vezetést az Egyesült Államok 12–3-nál, az ausztrálok nem hagyták magukat, és az első szünetre egy pontra csökkentették hátrányukat.
A második negyedben még úgy-ahogy tartották magukat Millsék, de ekkor már kirajzolódott a Team USA fölénye. Négy perccel a nagyszünet előtt David Andersen kétpontosával még sikerült 41–36-ra feljönnie a „Boomersnek”, de a szünetre már 12-vel mentek Kobe Bryanték.
A második félidőben szinte semmi esélye nem maradt Ausztráliának: Kobe Bryant és LeBron James vezérletével lemosta a pályáról az ausztrálokat a Team USA, és végül 31 ponttal, 116–85-re győzött.
Az Egyesült Államok elődöntőbeli ellenfele még nem ismert: a Team USA az Argentína–Görögország párharc győztesével találkozik pénteken.
FÉRFI KOSÁRLABDA
Legfrissebb hírek

A vízbe született csodabogár – még 51 nap az olimpiáig
Úszás
2024.06.05. 11:15

Lezárult a kínai PR-kampány
Szabados-blog
2022.02.20. 15:45
Ezek is érdekelhetik