Tiszta Ame rika! A büfében kóla, sör, hot-dog, hamburger és mogyorós csoki kapható, a parketten pedig a Dream Team ki tudja, hányadik változata parádézik. Papíron tétmeccs, a pályán nem az: az amerikaiak akkor is csoportelsők, ha kikapnak, a németek akkor is kiesnek, ha nyernek. Igaz, erre annyi esély van, minthogy egyszer odahaza felépül egy, a 18 ezer bársonyszéken kívül a legmodernebb „cuccokkal” felszerelt, a Wukesong-arénához kicsit is hasonlító csarnok. Más kérdés, hogy Körmenden, a Somogyi Béla Általános Iskola tornatermében azért jobb hangulat szokott lenni…
Az „amcsik” mindent megtesznek, hogy jó kedvre derítsék a nézőket: olyan figurákat mutatnak be, amelyeket eddig csak Los Angeles, Salt Lake City vagy éppen Cleveland népe láthatott, Pekingé még nem. Le a kalappal LeBron Jamesék előtt, a „sapkákat” úgy osztogatják a németeknek, mintha karácsony lenne, miközben maguk is nehezen tudják eldönteni, hogy zsákolással vagy triplával fejezzék be támadásaikat. Azért rendre jó megoldást választanak: a 7. perc végére 20–3-ra vezetnek. S a különbség csak nő. Egyetlen német tartja velük a lépést: persze könynyű Dirk Nowitzkinek, végtére is a Dallas sztárja (no nem a tvsorozaté…) köztük „nevelkedik”. Csapattársai? Nekik a legjobb! Hiszen nem fizettek érte egy jüant sem, mégis ők látják legközelebbről a show-t…
A műsorba belefér az is, hogy Carlos Boozer dobjon egy homályt, a mindenért hálás kínaiak még ezt is megtapsolják. Hát még Kobe Bryant megoldásait: nemegyszer attól tartunk, szegény németek elszédülnek a sok trükktől. Egy csel jobbra, egy balra, majd megint balra, aztán jobbra, itt a labda, hol a labda, á, követhetetlen… A „fekete gyöngyszemek” különben is keverik a kosárlabdát a balettel, de ezt nem fehér szerelésük, hanem kecses mozgásuk mondatja velünk.
Amikor a vert sereg tagjaival együtt magunkhoz térünk a kábulatból, konstatáljuk, hogy az Egyesült Államok 106–57-re győzött Németország ellen.
Tegyük hozzá, megérdemelten.
