„Ugyan már! Komolyan azt hiszik, taktikázunk? Maguk szerint a spanyolok olyan gyenge ellenfelek? A világbajnoki elődöntőben nem kaptunk ki tőlük?”
Dejan Udovicsics, a szerbek edzője mindenkit meg akart győzni, hogy az olaszoktól elszenvedett vereség nem volt bekalkulálva, hogy ők igenis nyerni akartak, és hogy a montenegrói, azaz a magyar ágra akartak kerülni. Saját magát lehet, hogy sikerült meggyőznie…
Szóval, a szerbek kikaptak, még a magyar–kanadai meccs előtt. A tények: a nagyszünetben 6–5-re, három negyed után 11–8-ra vezettek a szebb napokat látott olaszok, akik sorrendben kikaptak a horvátoktól, az amerikaiaktól és a németektől is. A vége „meglepően” szoros lett (13–12), talán még a kispadon csücsülő sztárkapus, Denisz Sefik is izgult. Hogy miért nem volt a vízben? Ők tudják…
A németeknek persze nem sok hiányzott, hogy keresztülhúzzák a számításokat. Tudniillik az amerikaiak ellen lehetőségük volt a győzelemre, egyúttal arra, hogy továbbjussanak. Ami alaposan felborította volna a szerb elképzeléseket, tudniillik horvát, szerb, német sorrendet eredményezett volna. A lehetőségeivel jól gazdálkodó tengerentúliak (21 lövésből lőttek nyolc gólt, míg a másik oldalon 31/7 az arány) nem kis nehézségek árán megőrizték előnyüket. A mérkőzés utolsó percében gyakorlatilag senki sem tudta, mit ítéltek a német támadásnál a bírók, Kiszelly Gábor és a szlovén Boris Margeta között sem tűnt éppen tökéletesnek az összhang, végül csak véget ért a meccs. Jelzésértékű: a korábbi német kiválóság, Hagen Stamm nem tiltakozott.
A sorrend ezzel a B-csoportban így alakult: 1. Egyesült Államok, 2. Horvátország, 3. Szerbia. Fogadott volna valaki erre a kezdéskor? A kérdés szónoki, az amerikai kollégák mondják: „Ezt még mi is alig tudjuk elhinni.” Az amerikaiak közvetlen négybe jutása hatalmas meglepetés, úgy örültek a játékosok, mint akik megnyerték az olimpiát. Attól azonban még rendkívül messze vannak. A kínaiak elleni parti előtt, a bevonuláskor látszott, a horvátokat bosszantja a sorrend, a bivalyerős ág: ki-ki meccset játszhatnak az ausztrálok ellen alaposan megszenvedő, a kiesés szélén is álló, végül a továbbjutást érő 5–5-ös döntetlent irgalmatlan erőbedobással kiharcoló Európa-bajnok Montenegróval, amely mérkőzésen a felek habitusa, stílusa garantálja az irgalmatlan feszültséget, a pofonokat, a testileg, lelkileg kimerítő küzdelmet. S a győztesre utána a magyar válogatott vár.
Mi ez, ha nem halálág?
Eközben az amerikaiak mosolyogva várják, hogy a szerbek vagy a spanyolok ellen ugornak-e vízbe pénteken, történjék bármi, ők innen már győztesként mennek haza. Egy biztos: a sportágnak feltétlen jót tesz, hogy az Egyesült Államok a négyben van (Ausztráliának is sokan drukkoltak Montenegró ellenében), a marketingszempontokat talán nem kell különösebben ecsetelni.
