Vastaps mellé szidalmak

2008.08.18. 00:33
Címkék
A második félidőben több helyzetet is kidolgozott a nyíregyházi csapat a fásult Loki ellen, ám csak egyenlítenie sikerült, fordítania már nem.

„Szép volt, fiúk!” A nyíregyházi stadionban már a kelet-magyarországi rangadó előtt többször felhangzott a máskor elismerést kifejező kórus, ezúttal gúnyos felhanggal. A DVSC játékosainak bevonulásakor kezdtek rá a lelátón helyet foglaló hazaiak a cikizésbe, utalva a Loki csütörtöki, berni UEFA-kupa-meccsére. A Young Boys elleni 4–1-es vereség természetesen „magas labda” volt a szabolcsi drukkerek számára, az ősi rivális méretes zakója miatt fogadták a fentebb már idézett kórussal a debrecenieket.

A tavaly őszi utcai harcok után alaposan felkészültek a rendfenntartók a szomszéd vár vendégjátékára, Nyíregyházán már másfél órával a kezdés előtt konvojban vonultak a szirénázó rendőrautók, a Hajdúságból autóval érkezőket a városba bevezető úton félreállították az egyenruhások, hogy biztonságban megközelíthessék a stadiont. A Loki-szurkolók nagyobb része vonattal érkezett, őket a DVSC saját biztonsági szolgálata kísérte, a vasútállomásnál pedig autóbuszok várták a vendégdrukkereket, megelőzve a több kilométeres, összecsapásokra lehetőséget adó gyalogos vonulást.

A Lokinak a nyíregyházi fellépés előtt súlyos lelki tehertől kellett megszabadulnia, hiszen a berni vereség alaposan megviselte a játékosokat. Herczeg András klubmenedzser elsőre talán furcsának tűnő húzással próbálta meg feloldani a kupameccs sokkhatását: ugyanazt a tizenegyet küldte pályára, amely négy nappal korábban a Stade de Suisse-ben kezdett. Így azok próbálhatták meg korrigálni a hibát, akik csütörtökön összehozták a háromgólos vereséget. A másik oldal szakmai vezetője, Révész Attila is próbált meglepőt húzni, hiszen szokásától eltérően ezúttal változtatott az eredetileg megadott csapaton, kimaradt Belényesi Miklós és Bárányos Zsolt, helyükön Perényi Szabolcs és Miskolczi László szerepelt.

A nyíregyháziak játéka szirénázó rendőrautók és egyenruhások nélkül is a biztonságot tartotta szem előtt, a piros mezesek megszállták saját térfelüket. A román Filip Lazareanu pedig már a harmadik percben olyan műgonddal végzett el egy kirúgást, mintha a második játékrész hosszabbításában, csapata 1–0-s vezetésénél várná a hármas sípszót. Szabó Zsolt játékvezető a harmadik hasonló mutatványnál jelezte is a kapusnak, hogy tovább nem tűri az időhúzást.

Aztán a 27. percben Radu Apostu klasszikus kontrából megszerezhette volna a vezetést a Nyíregyházának, ám százszázalékos helyzetben hibázott. Hamar jött a „büntetés”, hiszen alig hatvan másodperccel később Leandro előnyhöz juttatta a DVSC-t. Ez természetesen jó hatással volt a vendégtábor hangulatára – s Lazareanu kapus kirúgásainak gyorsaságára is...

A szünetben még vidám debreceni tábor hamar ideges lett, amikor Apostu egy jobb oldali szöglet után egyenlített. A hazai oldalon pedig egyre nőtt a lelkesedés, és a lelátó hangulata átragadt a pályán egyre bátrabb nyíregyházi focistákra, akik közel álltak a három pont megszerzéséhez.

S hogy mennyire mást jelent ez a döntetlen, jelzi, hogy míg a hazai játékosok a lelátó vastapsa kíséretében futottak tiszteletkört, addig a debreceni ultrák rigmusukban (szalonképes kifejezéssel) roppant gyengének minősítették kedvenceik produkcióját. Egyelőre tehát a Loki futballistái nem tudták feledtetni a súlyos berni vereséget.

Legfrissebb hírek

A kosárlabda-vb-ről lemaradó Dombai Réka mer nagyot álmodni

Kosárlabda
7 perce

Gazdagék és Sallóiék is vereséggel zárták az MLS-alapszakaszt

Minden más foci
32 perce

Supka Attila: Átok? Nem, sajnos ez a realitás

Labdarúgó NB I
56 perce

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
1 órája

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
8 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
8 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
9 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
9 órája