Túl jót akart produkálni

2008.08.18. 00:33
Címkék

Régen véget ért a női 3 méteres műugrás eredményhirdetése, amelyen Kuo Csing-csing révén a kínaiak zsinórban ötödik műugróaranyukat nyerték meg Pekingben, de a döntőben két ugrásában is hibázó Barta Nóra eltűnt, s edzője, Ligárt Balázs sem tudta, hol van. Pedig a BVSC versenyzője már azzal is sporttörténelmet írt, hogy bekerült a fináléba, hiszen Kelemen Ildikó jelenlegi FINAbírónk 1988-as szöuli versenyzése óta, azaz húsz éve nem szerepelt magyar női műugró olimpiai döntőben. Barta Nóra azonban többet szeretett volna ennél.

„Nagyon izgult, óriási drukk volt benne – kezdte Ligárt az értékelést, fél szemével az uszodát vizslatva, hátha előkerül Barta. –

Többször kell ilyen éles szituációban versenyeznie, és akkor jobban megy majd. Így is teljesen elégedettek lehetünk, a cél a döntőbe jutás volt, és ez sikerült. Azt sajnálom csak, hogy ha a középdöntőbeli teljesítményét megismétli, az első nyolcban végezhetett volna. De óriási dolog, amit tett, és csak dicséretet érdemel.”

Időközben Nóri előkerült, megnyugodhatunk, nincs elkeseredve.

„Nincs semmi baj, jól vagyok – mondta mosolyogva. – A célomat, amiért jöttem, elértem. Hogy két ugrást is elrontottam, annak több összetevője van, de a lényeg, hogy túl jót akartam produkálni, és ahhoz már fáradt voltam fejben, hogy meg is csináljam. A középdöntőben is volt ilyen pillanat, de ott tudtam kezelni. Nem jött el az én időm, de van még négy évem. Sokat tanultam Pekingben – dolgozni kell tovább.”

Legfrissebb hírek

A kosárlabda-vb-ről lemaradó Dombai Réka mer nagyot álmodni

Kosárlabda
27 perce

Gazdagék és Sallóiék is vereséggel zárták az MLS-alapszakaszt

Minden más foci
52 perce

Supka Attila: Átok? Nem, sajnos ez a realitás

Labdarúgó NB I
1 órája

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
1 órája

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
8 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
8 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
9 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
9 órája