„Jó reggelt, Magyarország!” – ordítja egy hang a mikrofonból, s jön a válasz sípolás, dobolás formájában. Nem lenne ebben semmi meglepő, ha ez otthon történik, nem pedig Csehországban, közelebbről a brnói versenypályán, ahol már vasárnap reggel nyolckor kezükbe veszik az irányítást a magyar drukkerek. Hogy hányan vannak?
Nehéz lenne megtippelni, csak azt tudjuk biztosan, hogy a három nap alatt összesen 239 371 néző kíséri figyelemmel az eseményeket… S köztük sok, nagyon sok magyar. Elég abból kiindulni, hogy az élő piros-fehér-zöld zászlót ötezer ember alkotja.
Szóval hangolnak a magyarok, s nem is akárhogyan: ha a kivetítőn megjelenik Talmácsi Gábor képe, olyan felbolydulást és hangorkánt vált ki, mintha földrengés lenne. Tombol a domboldal. Pedig a rajtig még három óra van hátra.
A nyolcadliteres kategória magyar versenyzője időközben a megszokott rutin szerint készülődik. A pályán töltötte az éjszakát (a többi versenyzőhöz hasonlóan számára is a lakóbusz jelenti az otthont a versenyhétvégeken), hétkor ébredt, reggeli, öltözködés, bemelegítő edzés – a harmadik hely optimizmusra ad okot – majd némi pihenő és masszázs.
A versenynapokon gyorsan fut az idő, még alig kelt fel a nap (szerencsére megússzuk eső nélkül), már kezdődik is az első verseny – magyar szempontból a legfontosabb.
Talmácsi az edzés leggyorsabbjaként az élről indul – a rajtja nem sikerül túl fényesen, de nincs baj, az első kör végén harmadikként száguld, és már ekkor látszik, meghatározó résztvevője lesz a viadalnak. Talán mintha a féktávokat egy kicsit nehezebben venné a szokásosnál, ám ekkor ennek még senki sem tulajdonít nagyobb jelentőséget. A magyar motoros rövid időre az élre áll, de korai örülni, hiszen a viadalnak ebben a szakaszában gyakorlatilag percenként változik a helyzet az élen.
A tizedik körben járunk, amikor Stefan Bradl a fejébe veszi, hogy meglép a többiektől – elsőre nem sikerül, de aztán szépen lassan mégiscsak elszakad, miközben mögötte dúl a pozícióharc.
Ennek Talmácsi is a résztvevője, négyen gyilkolják egymást – s az előzgetések miatt lassan nyilvánvalóvá válik, hogy nem érik utol a német éllovast. Mike Di Meglio is kiválik a bolyból, és Talma immár csak Joan Olivéval küzd eszeveszetten – a tét a legalsó dobogós pozíció. A magyar mindent megpróbál, olykor erőn felül is, mert ekkor már látszik, ez a gép nem az a gép… Nem az, amelyikkel szárnyalni lehet, amelyikkel előnyt lehet kovácsolni.
Nem az, amelyikkel ezen a versenyen fel lehet állni a dobogóra. Olive taktikusan és jól motorozik, a magyar végig a nyomában jár, de előzésre nincs esélye – negyedik a végén, csakúgy, mint egy évvel ezelőtt, amikor ugyanígy a pole-ból rajtolt.
A magyar közönség nem bánja – tovább tombol.
Talmácsi annál inkább bánja, de kimegy hozzájuk, felugrik a kerítésre. „Hihetetlen, hogy mennyire szeretik az emberek Gábort. Hátborzongató hangulat volt a C-szektornál, ő meg olyan kedves volt…” – írja le a látottakat Erdei Zsolt profi ökölvívó-világbajnok, aki életében először jár vb-futamon, és teljesen magával ragadja a hangulat, az emberek lelkesedése. Csak Talmácsi nem hagyja magát elsodortatni a hévvel, ő megmarad önkritikusnak. „Jobb is lehetett volna…” – mondja.
No igen, ez tény, de lesz még lehetősége javítani, hiszen hat futam hátravan.
Csak Di Meglio előnye ne nőtt volna 64 pontra a magyarral szemben…
