Ökölvívás: az AIBA Londonban már női bokszot is akar

2008.08.18. 11:28
Címkék
A Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (AIBA) szeretné, ha a női szakág már a következő, londoni nyári olimpián bekerülne a műsorba.
"Az ökölvívás az egyetlen sportág az olimpián, melyben csak a férfiaknak rendeznek versenyeket. Úgy gondolom, most már a női boksz is készen áll – nyilatkozta Vu Csing-kuo, az AIBA tajvani elnöke. – Hamarosan benyújtjuk a kérvényünket a NOB-hoz."A szövetség korábban, még az athéni játékok után tett lépéseket azért, hogy a nők az idén, Pekingben bemutató sportág képviselőiként ringbe léphessenek, ám a NOB 2005-ben elvetette az ötletet. Az érvek között elsősorban a szakág kiforratlansága szerepelt, de többen a boksz keménysége miatt is támadták a nők egyenjogúsítását e téren.Ugyanakkor az AIBA illetékes szakági bizottságának alelnöke szerint a női ökölvívás az olimpián bebizonyíthatná, hogy egyáltalán nem félelmetes."Amennyiben megkapják a női bokszolók a lehetőséget, mindenki láthatja majd, hogy egyáltalán nem olyan veszélyes a sportág, mint sokan gondolják" – mondta Bettan Anderson.A mostani tervek szerint a nőknél is 11 súlycsoport szerepelne az olimpián, és – a férfiaknál jelenleg még érvényben lévő – négyszer két perces menetszámmal rendeznék a meccseket.
Legfrissebb hírek

Supka Attila: Átok? Nem, sajnos ez a realitás

Labdarúgó NB I
20 perce

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
44 perce

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
7 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
7 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
8 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
8 órája