Honduras még nem győzött Mexikóban

2008.08.18. 19:50
Címkék
Miközben Európában felkészülési mérkőzések özönét játsszák a nemzeti válogatottak a Közép-amerikai vb-selejtező sorozat a csoportkörhöz érkezett.

A Guetamala (100. a világranglistán)–Egyesült Államok (31.) párharc résztvevői az 1. csoportba kerültek, Kuba és Trinidad és Tobago mellé. Guatemala a kieséses szakaszban a hazai 6–0 után idegenben 3–1-re győzött St. Lucia ellen, de az amerikaiak sem izzadtak meg ebben a fázisban, Barbárost otthon 8–0-ra, idegenben 1–0-ra páholta el. A házigazda az idén három felkészülési mérkőzést játszott otthon, Haitit és Bolíviát megverte, Panamától kikapott. Az USA háromszor lépett fel a határain túl, a lengyelországi győzelem után Angliában és Spanyolországban viszont vereséget szenvedett. A két válogatott ugyanebben a szereposztásban kilencszer találkozott, négy döntetlen mellett négy hazai-, és egy vendégsiker született. Külön érdekesség, hogy a négy remi kivétel nélkül tétmérkőzésen született.

A Mexikó (32.)–Honduras (61.) összecsapás csapatai Kanada és Jamaica mellett a 2. csoportba kerültek. Mexikó Bélizét kettős győzelemmel, 9–0-s összesítéssel intézte el, míg Honduras az otthoni 4–0-s győzelem után 2–2-őt játszott Puerto Ricó ellen, így biztosítva a továbbjutását. A pályaválasztó ebben az évben csupán egyszer játszott otthon, akkor 4–1-re kikapott Argentínától. Ugyanebben az időszakban Honduras kétszer lépett pályára idegenben, Columbiában győzött, Venezuelában remizett. Érdekes összehasonlítás lehet, hogy Honduras is fogadta – igaz, barátságos mérkőzésen – Bélizét, 2–0-ra legyőzte, míg Mexikó 7–0-s zakóval küldte haza a kiscsapatot. A két válogatott ebben a szereposztásban tizenkétszer mérkőzött meg egymással, nyomasztó a mexikói fölény, a látogatók tíz vereség mellett mindössze két döntetlen kiharcolására voltak képesek.

Legfrissebb hírek

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
14 perce

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
7 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
7 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
8 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
8 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
8 órája