HÍREK

2008.08.18. 00:33
Címkék

Az első hazai siker Az első hazai siker

BIRKÓZÁS. A nőknél az utolsó próbálkozásra, a 72 kilósok küzdelmében megszületett az első kínai siker. A legkevésbé könnyűeknél a mindössze 20 éves Vang Csiao – aki három éve első volt az Ázsiabajnokságon és ötödik a budapesti világbajnokságon – diadalmaskodott, miután a döntő első menetében tusgyőzelmet aratott a tavalyi vb-első bolgár Sztanka Zlateva ellen.

Lengyel búcsú

RÖPLABDA. Hiába vállalták az olimpiai szereplést a lengyel női válogatott legnagyobb sztárjai, Malgorzata Glinka és a többiek visszatérése sem segített a 2005-ös Európa-bajnokon, és már a csoportkör után búcsúzni kényszerült. Bejutott viszont a negyeddöntőbe többek között a világbajnok orosz, a 2007-es Európa-bajnok olasz, az idei Grand Prix-győztes brazil és a címvédő kínai válogatott is.

Biztos lesz kínai döntős

STRANDRÖPLABDA. Végső szakaszába ért a nők küzdelme, kedden már az elődöntő következik. Az már biztos, hogy lesz kínai páros a fináléban, hiszen az egyik ágon a Tien Csie, Vang Csie és Hszüe Csen, Csang Hszi csap össze a döntőbe jutásért. A tábla alsó felén is nagy rangadót rendeznek: a címvédő Kerri Walsh, Misty May-Treanor páros a negyeddöntő után ismét brazil duóval találkozik.

Nyolc hazai érem

TOLLASLABDA. Három arany-, két ezüst- és három bronzérem a tizenöt medáliából – ez a kínaik végső mérlege a pekingi olimpián. Az utolsó játéknapon a férfi egyesben az első helyen kiemelt Lin Tan simán győzte le a második kiemelt malajziai Lee Chong Weit, míg a vegyes párosok között a hazai Ho Han-pin, Jü Jang kettős ünnepelhetett bronzérmet, győzött a dél-koreai Li Hjo Dzsung és Li Jong Dae.

Legfrissebb hírek

A kosárlabda-vb-ről lemaradó Dombai Réka mer nagyot álmodni

Kosárlabda
17 perce

Gazdagék és Sallóiék is vereséggel zárták az MLS-alapszakaszt

Minden más foci
42 perce

Supka Attila: Átok? Nem, sajnos ez a realitás

Labdarúgó NB I
1 órája

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
1 órája

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
8 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
8 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
9 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
9 órája