Néhány évvel ezelőtt dörzsöltük volna a tenyerünket, ha megtudjuk, hogy a legjobb nyolc között az Egyesült Államok az ellenfél a kardcsapatok olimpiai versenyén. Most viszont – különösen azután, hogy az egyéniben éppen egy amerikai, Keeth Smart intézte el 15:10-re Szilágyi Áront – nem is a mieink számítottak esélyesnek.
Sokáig jól mentek a dolgok, Decsi Tamás remekelt, összességében hat pluszt ért el, és mindhárom csörtéjét megnyerte. Nemcsik Zsolt, a rutinos befejező ember 40:36-os vezetésünknél lépett pástra Smart ellen. Nem tudta tartani, 9:4-re kikapott, és ezzel 45:44-re az amerikaiak nyertek.
Ezután Kínától is „sikerült” kikapnunk 45:38-ra. Pedig a Nemcsik helyére beálló Lontay Balázs ragyogóan vívott, ám az amerikaiak elleni csata legjobbja, Decsi Tamás visszaesett. Végül a 7. helyért 45:25-re megvertük Egyiptomot. Nemcsik Zsolt még az amerikaiaktól elszenvedett vereség „hevében” nyilatkozott: „Nem éreztem a ritmust, ami két éve még tus volt, az ma már nem az, nagyon megváltozott a bírói felfogás, amihez én képtelen vagyok alkalmazkodni. Kihúzták a méregfogamat. Lehet, hogy újra meg kellene tanulnom vívni. A mester, Gerevich György halálával minden megkérdőjeleződött. Nem tudom már jól érezni magam egy ilyen közegben. Sajnos mindez szélesebb összefüggésben is igaz, az ország vezetőinek el kellene gondolkodniuk azon, mi legyen a magyar sporttal, szükség van-e rá.”
Nébald György, a kardszekció szövetségi kapitánya is értékelt.
Hányas osztályzatot adna a fegyvernemnek?
Megbuktunk a vizsgán, elégtelent.
Ennél azért nyilván árnyaltabb a kép.
Persze. Kezdésként már rögtön balszerencsések voltunk, az egyéniben Decsi Tamás és Szilágyi Áron egymás ellen kezdett, egyiküknek búcsúznia kellett. A győztes Szilágyi – akkor azt hittük – könnyű ágra került, de Smart, a mi pekingi végzetünk megállította. Megjegyzem, Smart kiváló vívó, csapatban például napjaink legnagyobb kardozóját, az orosz Sztanyiszlav Pozdnyakovot 10:4-re megverte. Ettől függetlenül Áron a csapatversenyben sem remekelt.
Az az amerikai meccs rettenetes volt…
Az. A négy tus előnynek 40:36-nál elegendőnek kellett volna lenni, bármennyire is formán kívül volt Nemcsik. Sőt továbbmegyek: Zsoltnak még egálról is győznie kellett volna. Nos, előnyről sem tudott. Sajnos amit nyilatkozott, az igaz: átalakulóban van a kardvívás, és Zsolt nem képes alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez.
Tudunk ennél erősebb csapatot kiállítani?
Az a baj, hogy nem. Az olimpián a legjobb együttessel szerepeltünk, nincs igazán konkurencia, hátország, Nemcsikéknek az ölükbe hullik a válogatottság. Nem kell megküzdeniük érte.
A minap Kovács Tamás korábbi szövetségi kapitány azt nyilatkozta,
hogy elment mellettünk a világ…
Igen, elment, csak éppen ez nem egyik pillanatról a másikra következett be, ez hosszú, húszéves folyamat eredménye. És ebből a húsz évből meglehetősen hosszú ideig éppen Tamás volt a szövetségi kapitány… Most ott tartunk, hogy a veretes hagyományainkhoz méltó olimpiai szereplés nem egyéb hiú ábrándnál. Öt év, egy komplett generáció kiesett, nincs, aki Nemcsikék helyére léphetne. Szilágyi nagy tehetség, de éppen itt, Pekingben derült ki, hogy súlyos hiányosságai vannak.
Az imént azt mondta, elégtelent ad a szakágnak.
Igen, de azért ne felejtsük el: tavaly a tizenegyedik helyről indulva sikerült kijutnunk az olimpiára. Ez igazi bravúr volt, az oroszokat kellett megvernünk, sikerült. Persze nemcsak a kardszakág, de az egész vívóválogatott leszerepelt.
Mindez kissé váratlan a tavalyi, szentpétervári vébé két aranyérme után.
Az a baj, hogy mindig beesik egy-egy fényes érem a világversenyeken – persze dehogy baj –, és ezek elfedik a súlyos gondokat. Most nincs aranyérem, és rögtön kiderült: meztelen a király.
Mintha már a marakodás is megkezdődött volna. Apropó, ön marad a kapitány?
Lejárt a szerződésem, most még nem tudom, felkérnek-e újra egyáltalán. De ha igen, akkor tudnom kell a feltételeket.
Még ön szab feltételeket?
Félreért. Azt kell tudnom, hogy milyen kívánalmakat támasztanak a szereplést illetően. Mert bizony alapjában át kell értékelnünk a világ vívásában elfoglalt pozíciónkat. Úgy tűnik, nem vagyunk már nagyhatalom.
