Bajzát Péter-parádé

2008.08.18. 00:33
Címkék
Második félidei feltámadásának, illetve Bajzát Péter három góljának köszönhetően a Győr fordítani tudott a REAC ellen, és otthon tartotta a három pontot.

Miután a VfB Stuttgart vasárnap délután győzött a Borussia Mönchengladbach otthonában (milyen a futballélet: az immár a REAC-ban szereplő Lisztes Krisztián mindkét német klubban játszott...), vagyis a jelek szerint a sváb együttesből nem sokat vett ki a csütörtöki, Győr elleni UEFA-kupa-mérkőzés, vasárnap este az ETO-parkban arra voltunk kíváncsiak, a zöld-fehéreket mennyire viselte meg a hétközi kupameccs.

Miközben nekibuzdultunk, hogy vajon mit látunk az ETO-tól, el kellett meditálnunk azon, kit látunk a REACban. A rákospalotaiak ugyanis talán jónak tűnő, de kimondottan rossznak bizonyuló ötlet nyomán a világoskék idegenbeli mezre talán aranybetűket és számokat tetettek – azért talán, mert a nézőtérről semmi sem látszott abból, ki hányas számú dresszben játszik.

Az első tíz percben úgy tűnt, a hazaiakat nem viselte meg különösebben a stuttgarti 2–1es vereséget hozó UEFA-kupatalálkozó, pedig a magyar futballt ismerők tudhatják, a hazai átlagnál sokkal gyorsabb iramú összecsapás nem múlik el nyomtalanul. Ezért is volt érdekes, hogy Egervári Sándor, az ETO trénere már a találkozó előtt határozottan leszögezte: a VfB elleni összecsapás akármennyi energiát emésztett is fel, nem lehet kifogás az esetleges gyengébb teljesítményre már csak azért sem, mert a Győr úgy készült erre a szezonra, hogy pontosan tudta, a nemzetközi porondon is színre kell lépnie. Nos, az ETO lendületesen kezdett, de a REAC átvészelte a nehéznek tűnő időszakot, és a félidő közepétől egyre inkább érezni lehetett, hogy fáradt, tompa, emiatt kissé pontatlan a hazai csapat. A REAC pedig megérezve ezt szép lassan átvette a mérkőzés irányítását, így kiegyenlített összecsapást láthattak a szurkolók. Sőt a félidő hajrájában jött a hideg zuhany: egy védelmi hibát kihasználva a fővárosiak meg is szerezték a vezetést.

A második félidőben úgy tűnt, fizikailag nem viselte meg a győrieket az UEFA-kupa, hiszen gyorsítottak az iramon, beszorították ellenfelüket, és meg is fordították az állást. S bár Lisztes Krisztián találata után úgy látszott, két pontot eltékozolnak a hazaiak, mentális erejüket jelzi, hogy a hajrában még két gólt értek el. Nem meglepő, hogy a meccs hőse, a három gólt jegyző Bajzát Péter jókedvűen érkezett a hazaiak öltözőjébe.

„Nagyon boldog vagyok, hogy három gólt szereztem – mondta a győriek csatára. – Jól kezdtünk, de el kell ismerni, később a REAC feljavult, és vezetett is. Bevallom, a szünetben sok minden eszembe jutott, de hogy háromszor is betalálok a REAC kapujába, az nem... A győzelemben bíztam, úgy érzem, rászolgáltunk a sikerre, mert a szünet után felpörögtünk. Kedves barátom, Stark Péter vasárnap ünnepelte a születésnapját, neki ajánlom az első gólomat, a másodikat a menedzseremnek, a harmadikat a családomnak és minden győri szurkolónak.”

Legfrissebb hírek

A kosárlabda-vb-ről lemaradó Dombai Réka mer nagyot álmodni

Kosárlabda
17 perce

Gazdagék és Sallóiék is vereséggel zárták az MLS-alapszakaszt

Minden más foci
42 perce

Supka Attila: Átok? Nem, sajnos ez a realitás

Labdarúgó NB I
1 órája

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
1 órája

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
8 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
8 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
9 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
9 órája