A távolguró Irving Saladino Panama első aranyérmét nyerte

Vágólapra másolva!
2008.08.18. 18:58
Címkék
A mai nap nem a magyarokról szólt az atlétikai versenyeknek otthont adó Madárfészekben, vagyis a Kínai Nemzeti Stadionban, ám így is számtalan érdekességet hozott a pekingi ötkarikás játékok 10. napja a sportok királynőjének világában.
Saladino sporttörténelmi ugrása közben
Foró: Reuters
Saladino sporttörténelmi ugrása közben
Saladino sporttörténelmi ugrása közben
Foró: Reuters
Saladino sporttörténelmi ugrása közben

Budapesti idő szerint hajnali háromkor kezdődött Pekingben a magyar atléták számára az olimpia atlétikai versenyek negyedik napja. Elsőként Orbán Éva jutott szerephez, de a női kalapácsvetésben nem került a döntőbe.

Orbán a selejtező A-csoportjában három kísérletéből a középsőt elrontotta, elsőre 65.12 métert, harmadikra pedig 65.41 métert dobott. A döntőhöz egyébként 71.50 méterre kellett volna hajítani a kalapácsot. A döntőbe legjobb eredménnyel a kubai Yipsi Moreno jutott, 73.92-t dobott.

Ugyanebben a versenyszámban még egy magyar versenyző indult, igaz, Tóth Georgina Kamerunt képviselte. A 67.42-es egyéni legjobbal rendelkező 26 éves atléta azonban nem tudta megmutatni mire is képes valójában, mivel mindhárom kísérlete érvénytelenre sikerült, így eredmény nélkül, a selejtező B-csoportjának utolsó helyén zárt.

Kiss Dánielnek viszont még holnap is szurkolhatunk, a magyar futó ugyanis bejutott a legjobb 32 közé 110 méteres gátfutásban. Kiss idei legjobbját futotta 13.61-gyel és futama harmadikjaként lépett tovább a középdöntőbe. Az elődöntőre kedden kerül sor, a négy futamból az első három plusz a négy legjobb idővel rendelkező futó kerül az elődöntőkbe.

A nap legnagyobb drámája ehhez a számhoz, pontosabban a címvédő kínai Liu Hsziang nevéhez fűződik: a hazaiak egyik legnagyobb kedvence, az olimpia arca Achilles- és térdín-sérülése miatt nem vett részt az előfutamában. A 25 éves világbajnok, korábbi világcsúcstartó a rajthoz ugyan még odaállt, ám – miután valaki kiugrott – a második indítást már nem is tudta vállalni.

A női diszkoszvetőknél az amerikai Stephanie Brown Trafton nyert, és némi meglepetésre ezzel ő szállította az első atlétikai aranyérmet az Egyesült Államoknak. A férfiak 3000 méteres síkfutó számában kenyai dominanciát láthattunk, igaz, egy francia, Mahiedine Mekhissi-Benabbad beférkőzött a győztes Brimin Kiprop Kipruto és Richard Kipkemboi Mateelong közé.

A női 800 méteres síkfutásban a marokkói Haszna Benhasszi próbált befurakodni a két kenyai Pamela Jelimo és Janeth Jepkosgei Busienei közé, de végül csak a bronzig jutott. A szám klasszisa, a 35 éves mozambiki Maria Mutola az ötödik helyen zárt.

A női rúdugrásban már a mai idők klasszisáról szólt a verseny, miután az orosz Jelena Iszinbajeva második ugrásával átvitte a 485 centis magasságot és megnyerte a versenyt, nekiállt pályafutása 24. világcsúcsát megszerezni. Végül ez sikerült is neki, 505 centin zárta a viadalt, és amivel természetes megvédte Athénban megnyert olimpiai bajnoki címét.

Egy másik atléta is akadt, aki a mai nap után kétszeres bajnoknak mondhatja magát: az amerikai Angelo Taylor ugyanis megnyerte a 400 méteres gátfutást, 47.25-ös ideje egyéni csúcs, a világ idei legjobbja, és a valaha futott 8. legjobb idő. Taylor az év végén tölti 30. életévét, és Sydneyben már megnyerte ezt a számot.

A nap legpofátlanabb teljesítménye címet a 100 méteres síkfutás megnyerése közben elővezetett örömködése után ismét a jamaikai Usain Bolt érdemli ki, aki ezúttal a 200 méter utolsó 40 méterét „sétálta” végig, és 20.29-cel csak az ötödik idővel jutott az elődöntőbe.

A férfi távolugrók már kedden eldöntötték a bajnoki cím sorsát, és itt a panamai Irving Saladino győzött 8.34 méteres ugrásával, a dél-afrikai Mokoenát és a kubai Camejót megelőzve. A verseny a nap egyik legizgalmasabbja volt, a zimbabwei Makusa , és a kubai Martinez egyaránt 8.19-es teljesítménnyel a 4., 5. helyen végzett. Saladino egyébként hazája első olimpiai aranyérmét szerezte.
Legfrissebb hírek

A csend hangjai – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
40 perce

Közös hidak és utak – Deák Zsigmond jegyzete

Minden más foci
40 perce

Gera Zoltán: Szeretem nyugalomban, családi környezetben tölteni az ünnepeket; Deli Betty nagyi: 60 év a lelátókon

E-újság
1 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
1 órája

Ligakupa: a Palace a hajrában egyenlített, a tizenegyespárbajt viszont az Arsenal nyerte meg

Angol labdarúgás
1 órája

Az éllovas Hapoel Tel-Aviv Münchenben tíz ponttal legyőzte a Bayernt a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
1 órája

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
1 órája

Bundesliga: Manuel Baum marad az Augsburg vezetőedzője – hivatalos

Német labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik