A negyeddöntőben fel kell állniuk a padlóról

Vágólapra másolva!
2008.08.18. 00:33
Címkék

A rádiós kollégának a lélektelen játékot említette a vereség első számú okaként.A rádiós kollégának a lélektelen játékot említette a vereség első számú okaként.

Így igaz – bólintott rá a szövetségi kapitány. – Jó néhány magyar kézilabdázón nem éreztem azt, hogy meg akar halni a pályán, miközben ez az öszszes dél-koreairól lerítt. Nem tudom, miért vagyunk egyáltalán itt, ha egyeseknek még a hozzáállásukkal is gond van. Az pedig természetes, hogy az orosz, a dél-koreai vagy éppen a román válogatott ellen sanszunk sincs, ha csupán három közepes teljesítmény akad a csapatban. Amióta Pekingben tartózkodunk, elmondtam már egyszer-kétszer, de most is elismétlem: sztárjainknak éppúgy javulniuk kell, mint a kiegészítő embereknek, máskülönben sok jóra nem számíthatunk a folytatásban sem.

Hány játékos mentalitásával elégedetlen?

Maradjunk annyiban, ha kell, hét-nyolc lány játssza majd végig a hátralévő meccseket. Ha valaki eddig nem tanult meg kézilabdázni, a negyeddöntőig már nem fog, de küzdeni igenis lehetne. Ha valaki nem képes a szívét kitenni a hazájáért – főleg az olimpián –, ott nagy baj van.

Neveket említ?

Nem hinném, hogy ez most jó húzás volna a részemről.

A mérkőzésen akadt jó döntése?

Meglehet, rossz kezdőcsapatot állítottam össze. Gondoltam, két irányítóval és a jól cselező játékosainkkal meglephetjük a dél-koreaiakat, de az eredmény azt bizonyítja, tévedtem.

Nem tűnik dühösnek.

Holott nagyon is az vagyok! No meg keserű. Nem véletlen, hogy már kétszer is eszembe jutott, felesleges ezt csinálnom.

Mégsem mondott le.

Nem, mert még mindig úgy vagyok vele, a kitűzött célt elérhetjük. Ehhez természetesen mindenkinek össze kell szednie magát. A rajt előtt elszenvedett két vereség után egyszer már tartottunk válságértekezletet, az használt mindannyiunknak, hiszem, hogy az újabb beszélgetésből is jól jövünk ki. Sőt biztos vagyok benne, hogy Románia ellen felállunk a padlóról.

A meccs előtt tudni lehetett, ha nyernek, Kínával csapnak össze, ha nem, következnek a románok.

A házigazdával sohasem szerencsés játszani, de még véletlenül se gondolja senki, hogy szándékosan kaptunk ki. Megjegyzem, ha direkt, ám mások számára észrevétlenül szaladnánk bele egy tizenegy gólos vereségbe, mi alkotnánk a világ legjobb együttesét.

Akkor most örül, hogy Románia a következő ellenfél, vagy sem?

Romániának kevesen örülnek. Én csak abban bízom, hogy nem járunk rosszul.

Legfrissebb hírek

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
22 perce

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
50 perce

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
1 órája

Elhunyt a müncheni olimpia kalapácsvető-bajnoka

Atlétika
1 órája

Thomas Müller: Florian Wirtznek Liverpool helyett a Bayernhez kellett volna igazolnia

Német labdarúgás
1 órája

A sportág Michael Bubléja, a kifinomultság csúcsa és két Pitbull-szám – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása!

Egyéb egyéni
1 órája

Úszás: A holland és a magyar felkészülési rendszer nagyon különböző – Szabó-Feltóthy Eszter

Úszás
1 órája

Egy év, 365 fotó: Hosszú elköszönt, Keane felbukkant, Jászapáti Európa tetején – ilyen volt 2025 januárja

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik